Love is a dangerous disadvantage II.

Itt a következő rész. Nem tudom, hogy olvasta-e valaki egyáltalán ezt a történetet, de ha igen, akkor remélem, hogy tetszett, és hogy ez is tetszeni fog. Jó olvasást!

Elég korán felébredtem. Mikor ránéztem az órára, azt láttam, hogy még csak reggel 6 óra van. Felültem az ágyban. Kicsit meglepődtem, mikor észrevettem, hogy ez nem a saját szobám. Aztán a

hirtelen eszembe jutottak a tegnapi nap történései. Az, hogy jelentkeztem az állásra, felvettek, átköltöztem ide.. És eszembe jutott Sherlock is. Még most is elámulok, ha csak rágondolok. Örülök, hogy nem látja, hogy milyen idióta fejet vágok. Mert biztos voltam benne, hogy idiótán nézek. Miután felöltöztem és beágyaztam, csináltam egy kávét és egy kis pirítóst. Nos, itt az ideje, hogy ténylegesen munkába álljak. Felmentem az emeletre, ahol egy csomó újság volt szétszórva. Teljesen beterítették a szobát. Aztán megláttam köztük Sherlock-ot.

- Jó reggelt! - köszöntem.

Felnézett, és láttam rajta, hogy kicsit meg van lepődve. Mintha nem tudta volna, hogy mit keresek ott.

- Jó reggelt! Segítene? - kérdezte. Már eltűnt az arcáról az előbbi meglepődés.

- Persze. Mit csináljak?

- Segítsen valami ügyet találni az újságokban.- mondta, majd hozzátette: - Csak olyan ügyek érdekelnek, amik.. hogy is fogalmazzak..furcsák. Az olyanok, hogy eltűnt egy macska, azok nem érdekelnek.

- Értem. Politikai ügyeket nézzek, vagy azokat is hagyjam?

- Az attól függ. Szóljon, ha talált valamit.

Így hát leültem és nekiálltam átnézni az újságokat. Nem találtam semmi érdekeset. Aztán egyszer csak Sherlock felállt és így szólt:

- Megtenné, hogy összeszedi ezeket?

- Talált valamit? - kérdeztem.

- Nem, így elmegyek bebizonyítani egy tényt. Erre már tegnap megkértek, csak nem érdekelt. De mivel nem találok semmi értelmeset, így megteszem.- felelte.

Miután felvette a kabátját, bement a szobájába és kijött egy..egy SZIGONNYAL. Épp meg akartam kérdezni, hogy az mire kell, de addigra már ki is ment. Így nem maradt más hátra, elkezdtem összeszedni az újságokat. Egész gyorsan végeztem. Gondoltam, hogy ha Dr. Watson felébred, akkor éhes lesz, így nekiálltam csinálni valami reggelit. Félve nyitottam ki a hűtőt, emlékezve arra, amit Dr. Watson mondott tegnap. Hál' istennek, nem találtam benne semmit. Vagyis ez mégsem jó. Úgy értem, hogy az jó, hogy nem találtam semmi emberi maradványt, de a helyzet az, hogy a hűtő teljesen üres volt. Még egy nyomorult tejes doboz sem volt benne. Akkor nincs más hátra, el kell mennem vásárolni. Lementem a közeli boltba, vettem tojást és egy kis szalonnát. Gondoltam, hogy csinálok belőle szalonnás tükörtojást. Mikor visszamentem a lakásba, kipakoltam a vásárolt dolgokat és nekiláttam a főzésnek. Már majdnem kész voltam, amikor Dr. Watson kijött a szobájából. Láttam rajta, hogy jól esne neki egy kis kávé. Még mázli, hogy főztem le.

- Jó reggelt, Dr. Watson!- köszöntöttem.

- Jó reggelt! - köszönt. Úgy láttam, mintha egy kicsit meg lenne lepődve.

- Minden rendben? - kérdeztem.

- Persze. Csak nincs megszokva, hogy reggeli van az asztalon. - mondta mosolyogva.

- Tessék. - tettem le elé az asztalra a kávét és a tojást.- Jó étvágyat, Dr. Watson.

- Köszönöm. Kérlek, szólíts John-nak.

- Rendben.

Miután John megreggelizett, elmosogattam a tányérját és a bögréjét, majd el is pakoltam. Eközben John a kanapén ülve olvasott egy újságot. Egyszer csak azt hallottuk, hogy valaki jön felfelé a lépcsőn. Pár másodperccel később belépett Sherlock a szigonyával, a ruhája pedig csupa.. csupa VÉR!!! volt. Megállt bennem az ütő. Ekkor John megszólalt:

- Így utaztál a mertón? - kérdezte, mintha az, hogy Sherlock tetőtől-talpig véresen áll a nappali közepén, a világ legtermészetesebb dolga volna. Sherlock válasza is meglepett:

- Egy taxi se vett fel. - mondta. Na itt tényleg kiakadtam. Sherlock elindult a szobája felé és meglátta a reggelit. - Ezt maga csinálta?

- Igen. Kaphat belőle, de csak miután átöltözött és letakarította magáról ezt a sok vért. - feleltem. Sherlock először egy kicsit furcsán nézett rám, majd elmosolyodott és bement a szobájába. Ekkor John-hoz fordultam: - Akarom én tudni, hogy hol volt és mit csinált?

- Szerintem nem.

- Rendben.

Mikor Sherlock visszajött, már teljesen vérmentes volt. Viszont a szigonyt még mindig magánál hurcolta. Nem akartam belekötni, így csak letettem elé egy tányér reggelit.

- Jó étvágyat! - mondtam.

- Köszönöm, Katrin. - felelte.

Miután megreggelizett, elpakoltam a tányérját. Ezután lementem a „lakásomba” és megnéztem a telefonomat, ugyanis a bátyám, Dave, minden héten ír egy SMS-t. Még nem írt. Ekkor hallottam meg Sherlock hangját.

- KATRIN!! - kiáltotta.

Nem tudtam, hogy mi a gond, de gondoltam, hogy fontos. A telefont eltettem a zsebembe és felmentem. Mikor beléptem a nappaliba, John a fotelben ült, Sherlock pedig a kandallóban kotorászott. Komolyan. A kandallóban.

- Katrin, nem látta a titkos cigi tartalékomat? - kérdezte.

Értetlenül néztem rá: - Tessék? - kérdeztem.

- Cigi. Nem látta?

- Nem.

- Nem is baj. - szólalt meg John. Rám nézett és folytatta: - Elvonás. Már jó ideje nem cigizik és lefizetett mindenkit 1 mérföldes körzetben, tehát senki nem fog adni neki.

- John, kérlek, mondd meg, hogy hol van. - Itt valami elképesztően angyali szemekkel nézett John-ra. Nem tudom, hogy John hogy állta meg, hogy ne tegye meg, amit kér. Mikor Sherlock látta, hogy ez nem hat, hozzátette: - Kérlek.

- Sajnálom, nem segíthetek. - mondta John.

- Elárulom a jövő heti lottó nyerőszámokat. - John csak mosolygott és a fejét rázta. - Egy próbát megért. - mondta Sherlock. Teljesen be volt pörögve. - Nincs semmi érdekes az újságban? - kérdezte John-t.

- Nincs. A weboldalon sincs semmi? - kérdezte.

Sherlock kicsit idegesen felkapta a laptopját és odaadta John- nak.

- „Kedves Sherlock Holmes. Sehol sem találom Harangvirágot. Légyszi, légyszi segítene?” - mondta kicsit kislányos hangon.

- Haragvirág? - kérdezte John.

- Egy nyúl, John! - mondta Sherlock mérgesen. - De ez még nem minden. Mielőtt Harangvirág eltűnt világítani kezdett „ Mint egy tündér” , a kis Kirsty-t idézve. A ketrec bezárva, erőszakos behatolásnak nyoma sincs. - Itt megállt és mintha csak megvilágosodott volna, ezt mondta: - De hisz ez zseniális. Hívja Lestrade-t , egy nyúl szökésben van.

- Ezt nem mondhatja komolyan. - hitetlenkedett John.

- De kell egy ügy! - kiáltotta Sherlock.

Ekkor hirtelen megszólalt a csengő.

- Egy csengetés. - mondta John.

- Rövid, alig egy másodpercnyi, maximális erővel. - folytatta Sherlock.

- Ügyfél. - mondták egyszerre.

- Katrin, lenne kedves felkísérni az ügyfelünket? - kérdezte Sherlock.

- Persze. - feleltem.

- Te pedig elmész és felöltözöl. - utasította John.

- Miért?- kérdezte Sherlock.

- Csak menj. Most. - mondta John ellentmondást nem tűrő hangon.

Sherlock kelletlenül elindult a szobája felé, hogy lecserélje a pizsamáját, amibe öltözött, mikor reggel hazajött. Igazság szerint reménykedtem, hogy nem a véres ruháját veszi vissza. Kinéztem volna belőle. Elindultam le a lépcsőn, hogy felkísérjem az ügyfelet. Mikor kinyitottam az ajtót, megpillantottam egy körülbelül 26 éves férfit, majdnem olyan magas volt mint én, szőkésbarna haja volt és láthatóan egy kicsit izgult.

- Jó napot! - köszöntöttem.

- Jó napot. Henry Knight vagyok. Sherlock Holmes-t keresem. - mondta.

- Persze. Jöjjön.

Felkísértem a nappaliba, ahol ott volt John és Sherlock, utóbbi nagy megkönnyebbülésemre, tiszta ruhában.

- Az úr Henry Knight. - mutattam be.

- Jó napot! - köszönt John

- Üdv. Üljön le és mondja el, hogy miért is keresett fel. - csapott a közepébe Sherlock.

- Ömm.. Hoztam egy DVD-t, örülnék, ha megnézné. - mondta Henry kicsit idegesen.

Elindították a DVD-t, amin egy dokumentumfilm volt, Dartmoor-ról és az ott található katonai bázisról, Baskerville-ről. Éppen egy interjú kezdődött volna Henry-vel, amikor Sherlock egyszerűen kikapcsolta.

- Oké, mondja el, hogy mi is történt, ami miatt megkeresett. - mondta Sherlock.

- D-de éppen most következett volna. - dadogta Henry.

- Tudom, de az egy interjú. Nekem személyesen mondja el, úgy több mindent tudok meg. - tájékoztatta Sherlock.

Ekkor megcsörrent a mobilom. Kimentem a szobából és felvettem. Dave volt az. Körülbelül 15 percet beszélgettünk, gyorsan elmeséltem neki, hogy találtam egy munkát. Ő is mesélt a mostani munkájáról. Aztán megbeszéltük, hogy még a jövő héten felhív. Mikor visszamentem a nappaliba, John és Henry értetlenül meredtek Sherlock-ra, Ő pedig ezt mondta:

- Sajnálom, de én nem hagyhatom el Londont, túl elfoglalt vagyok. De majd John elmegy és tájékoztat engem mindenről.

- Mi? Mi az, hogy túl elfoglalt vagy? Nincs egy ügyed se, az előbb épp itt panaszkodtál..- De itt Sherlock a szavába vágott:

- Harangvirág, John. Még ott van Harangvirág, a sötétben világító eltűnt nyúl.

- Szóval, ha jól értem, akkor maga nem jön.. - mondta Henry.

- Nem. - mondta Sherlock és közben valami angyalian ennivaló arcot vágott.

John ekkor felsóhajtott és a fejét rázta.

- Rendben. Oké. - mondta John. Felállt és odasétált a kandallóhoz. Felemelte a koponyát és kivett alóla egy doboz cigarettát. Odadobta Sherlock-nak, mire ő eldobta és ezt mondta egy diadalittas mosoly kíséretében:

- Már nincs rá szükségem. Dartmoor-ba megyek. Henry, maga menjen vissza, majd követjük. - fordult Henry-hez.

- Szóval akkor mégis jön? - kérdezte Henry értetlenül.

- Igen. Egy 20 éve történt eltűnés és egy óriási véreb. Hogy is maradhatnék itthon unatkozni? - mondta Sherlock.

Kikísértem Henry-t, majd visszamentem a nappaliba.

- Katrin, John és én most egy időre elutazunk, megtenné, hogy addig felügyel a lakásra? Ja, és jó lenne ha a nap 24 órájában a rendelkezésemre állna telefonon, sosem lehet tudni, hogy nem kell-e a segítsége. - mondta Sherlock.

- Persze. - feleltem.

- Köszönöm. - mondta.

Ezután Sherlock bement a szobájába és összepakolt néhány holmit. Közben John odajött hozzám és ezt kérdezte:

- Jól hallottam, hogy megköszönt neked valamit?

- Igen. - John elég furcsán nézett így megkérdeztem: - Miért?

- Semmi. Nem fontos. - felelte.

Sherlock ekkor lépett ki a szobájából egy kis utazótáskával a kezében.

- Felőlem mehetünk, John.

- Rendben. Akkor majd találkozunk, Katrin.- búcsúzott John.

- Persze.

John lement, hogy fogjon egy taxit.

- Nos akkor ne felejtse, amit kértem. Kellemes napot. - búcsúzott Sherlock.

- Önnek is. És vigyázzanak magukra.

- Mint mindig. - felelte Sherlock, kis mosolyra húzva a száját. Már bezáródott mögötte a bejárati ajtó, amikor feleszméltem, hogy most egy darabig egyedül leszek. Hát, - gondoltam-üssük el valamivel az időt.

Elkezdtem összepakolni, amit Sherlock szétszórt, amikor a cigit kereste. Közben azon agyaltam, hogy John-t miért érdekelte az, hogy Sherlock megköszönt nekem valamit? Ez nála szokatlan, vagy mi? Na, mindegy. Beláttam, hogy erre nem tudok rájönni, hiszen még csak a második napom és még nem igazán ismerem a munkaadóimat. Mikor végeztem a pakolással, megszólalt a csengő. Lementem és kinyitottam az ajtót. Egy férfi állt az ajtóban, talpig öltönyben.

- Jó napot! Segíthetek? - kérdeztem.

- Ön Katrin Harrison? - kérdezte a férfi.

- Igen, én vagyok.

- Meg kell kérnem, hogy fáradjon velem.

- Tessék? Mégis hová? És ki maga? - egy kicsit bepánikoltam.

- Ne aggódjon, nem esik bántódása. Most pedig jöjjön, indulnunk kell.

Gondolkodtam, és arra jutottam, hogy nincs más választásom. Megpróbálhatnék elfutni vagy valami, de ez a fickó gyorsabb és erősebb is nálam. Így bezártam a bejárati ajtót, és követtem a férfit. Beszálltunk egy fekete kocsiba és elindultunk.

- Elárulná, hogy hová megyünk? - kérdeztem.

- Sajnálom, de nem tehetem.

- Rendben.

Kezdtem egy kicsit félni. Ez nem éppen normális dolog. Az emberekhez nem szoktak becsengetni idegen, öltönyös fickók, hogy megkérjék őket, hogy menjenek el velük. Ez így nincs rendjén. Megálltunk egy raktár előtt. Az öltönyös férfi kiszállt és megkért, hogy kövessem. Bevezetett a raktárba és azt mondta, hogy várjak ott. Körülbelül 5 percig voltam egyedül, aztán valaki megszólalt.

- Jó napot, Miss Harrison. Elnézést kérek, ha esetleg megijesztettük, de nem akartunk feltűnést kelteni.

A férfi, aki ezt mondta, csak pár méterre állt tőlem. Ő is öltönyt viselt és egy esernyőt tartott a kezében.

- Ki miatt kerülik a feltűnést? És ki maga?

- Meg kell tanulni elrejtőzni Sherlock Holmes elől. Ezért van ez a hely. Azt pedig nem mondanám meg, hogy ki vagyok, amíg meg nem tudom, amit szeretnék. - mondta udvariasan.

- Mit szeretne megtudni?

- Azt, hogy Ön mi okból költözött a Baker Street-re.

- Átmenetileg lakok ott. Én helyettesítem a főbérlőt, Mrs. Hudson, amíg ő, azt hiszem, nyaral.

- Hmm. Érdekes. Mondja csak: Sherlock próbál közömbösen viselkedni magával?

- Igen. De ez miért fontos?

- Nem fontos. Legalábbis még nem.

- Ezt most nem értem.

- Az nem probléma. Majd megérti. Idővel.

- Klassz. Mindenki rejtélyekben beszél. Viszont most már elárulja, hogy ki maga?

- Legyen elég annyi, hogy én állok a legközelebb ahhoz, akit Sherlock barátnak nevezhet. Kivéve persze Dr. Watson-t.

- Ez mit takar? Kije maga Sherlock-nak?

- Egy ellensége. Pontosabban az ősellensége. Mármint ő annak tart engem, holott ez teljesen nem igaz. Nagyon köszönöm, hogy válaszolt a kérdéseimre, Miss Harrison. Az embereim hazaviszik. - mondta, majd elment.

Közben megjelent mögöttem a férfi, aki idehozott.

- Most hazaviszem. Jöjjön. - mondta.

Mikor kitettek a Baker Street-en és bementem a lakásba, folyamatosan kattogott az agyam. Mégis ki volt ez a fickó? És mi volt ez az egész? És miért kérdez mindenki annyit Sherlock-ról. Egyszerűen nem bírtam elképzelni, hogy mibe keveredtem. Eléggé késő volt már. Csináltam vacsorát és miután megvacsoráztam, bementem az átmeneti lakásomba. Lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba. Még mindig kattogott az agyam. Nem is tudom pontosan, hogy mikor nyomott el az álom.

Love is a dangerous disadvantage

Sziasztok! Átalakítottam a blogom, és úgy döntöttem, hogy egy történetet teszek fel. A történet Sherlock-hoz kapcsolódik, az ismert sorozatból a BBC csatornáról. A főszereplő egy lány, de... most inkább nem mesélem el, hogy miről szól, ha szeretnétek, olvassátok el! :) A történetet a sorozat alapján ítram, tehát a sorozatbeli történéseket tartalmazza egy kis csavarral.

 

 

 

Nem hittem volna, hogy ilyesmi történhet velem. Velem, akivel soha sem történik semmi említésre méltó. Éppen valami nyári munka után keresgéltem, amikor rábukkantam a következő hirdetésre: „Átmeneti ideig házvezetőnőt keresünk. Jelentkezni a Baker Street 221B címen.” Úgy gondoltam, ezt talán még én is elvállalhatnám. Mégis mekkora ez esélye, hogy nem állom meg a helyemet? Hiszen, mikor az anyám éjjel-nappal dolgozott, akkor is én tartottam rendben a lakást. Egy próbát megér. Így hát elmentem a megadott címre. Becsengettem, és egy férfi nyitott ajtót. Körülbelül 35-40 éves lehetett. De lehet, hogy eltúlzom, az ilyesmiben sosem voltam jó.

- Jó napot! Láttam a hirdetést az újságban, és szeretnék jelentkezni az állásra.

- Jó napot! Fáradjon be!

- Köszönöm.

- Dr. John Watson vagyok.

- Katrin Harrison. Nagyon örülüök, Dr. Watson.

Dr. Watson felkísért az emeletre. A lakás nagyon tetszett. Nem is tudom, hogy mi tetszett benne. Nem volt kicsi, viszont rettenetes rumli volt. Az íróasztalokon, a kávézóasztalon és a kanapén is szanaszét voltak a különböző újságok és papírok. Már értettem,hogy miért keresnek házvezetőnőt.

- Foglaljon helyet. -mondta Dr. Watson, és rámutatott az egyik fotelra. - Rögtön visszajövök, csak szólók a lakótársamnak.

Azzal átment a konyhán, be a mögötte lévő szobába. Én leültem a fotelba és vártam. Ahogy körbenéztem, a kandallópárkányon megpillantottam egy koponyát. Egy kicsit frászt kaptam tőle. Épeszű ember nem tart egy koponyát a nappaliban. Hallottam, hogy nyílik a szoba ajtaja. Arranéztem és.. Itt történt az a hihetetlen dolog. Dr. Watson nyomában belépett egy férfi. Valami elképesztően helyes volt. Szinte leírhatatlan. Magas volt, karcsú, sötétbarna göndör haja volt. És a szeme. Valami elképesztően gyönyörű volt. Kék, de ha más megvilágításba került, akkor zöldre változott. Alig bírtam levenni róla a szemem. De muszáj volt, hiszen nem akartam bolondot csinálni magamból.

- Jó napot, Miss Harrison. A neven Sherlock Holmes. - köszönt a férfi.

- Nagyon örülök, Mr. Holmes.

- Mint már említettem, Sherlock, Miss Harrison szeretne a házvezetőnőnk lenni.- mondta Dr. Watson, de Sherlock mintha észre sem vette volna, folyamatosan engem bámult.

- Miért gondolja, hogy alkalmas az állásra?- kérdezte tőlem körülbelül egy perccel később. Némi élt véltem felfedezni a hangjában, amit nem értettem.

- Nem értem, hogy miért kérdezi ezt. - feleltem.

Kis gúnyos mosolyra húzta a száját és megkérdezte: - Miért gondolja, hogy egy 23 éves egyetemista balerina, aki ráadásul egy kicsit bizalomhiányos és nem éppen magabiztos, meg tudja állni a helyét, mint házvezetőnő?

Meglepett amiket mondott. Honnan tudja,hogy hány éves vagyok, hogy egyetemre járok, és hogy imádok balettozni és balerina akarok lenni? És honnan vette azt,hogy nem vagyok magabiztos és bizalomhiányom van? Ami persze igaz, de ez most mellékes.

- Honnan tudja ezeket?

- Az most nem számít. A kérdésemre feleljen. - mondta komolyan.

Egy másodpercnyi gondolkodás után ezt mondtam: - Úgy gondolom, hogy megállnám a helyem, mivel 14 éves korom óta én viseltem gondját a családomnak, mivel az édesanyám mindig dolgozott. És lássuk be, nem túl könnyű úgy rendben tartani egy házat, hogy egy egyetemista és két általános iskolás fiú lakik benne. Mindezt egybevetve, úgy vélem megállnám a helyem. Kielégítő válasz volt a kérdésére?

Egy pillanatra a szemembe nézett és ezt felelte: - Igen. Fel van véve. Üdv a Baker Street-en.- ezzel a mondattal elhagyta a szobát. Nem igazán értettem a viselkedését. Mit tettem, amiért ilyen kemény volt velem? Mélázásomból Dr. Watson zökkentett ki.

- Akkor javaslom, hogy beszéljük meg a fontosabb információkat.

- Rendben.

- Akkor a munkaidőről. Az lenne a legjobb, ha a lehető legtöbb időt töltené itt. Sherlock és én amolyan nyomozó-félék vagyunk és szinte minden pillanatban szükségünk lesz magára. Szeretném leszögezni, hogy Sherlock-nak rengeteg furcsa dolga van. Olyan is előfordulhat, hogy megkéri, adja oda neki a telefonját, ami egy karnyújtásnyira van csak tőle. Ami még nagyon fontos, hogy a hűtőben mindenféle furcsa dolgokat szokott tárolni..

- Miféle furcsa dolgokat? -kérdeztem. Nem tudtam elképzelni, hogy mit tarthat ott. Talán csavarhúzót, vagy mit? Sajnos olyan választ kaptam, ami sokkolt.

- Általában emberi testrészeket. Legutóbb egy lábat hozott haza. Ha jól tudom, akkor az már nincs ott. De olyan is előfordult már, hogy egy levágott fej volt a hűtőben. De találtam már a mikróban is egy szemgolyót. - mondta, mintha ezek teljesen normális dolgok lennének. Biztos meglátta a rémült arcomat, mert megkérdezte: - Jól van?

- Persze, csak nem mindennap találok levágott fejeket és lábakat a hűtőben. - feleltem.

- Megértem. Mikor ide költöztem, még én is így gondolkodtam. De ha huzamosabb ideig vele lakik, akkor már fel sem tűnnek ezek a dolgok.

- Értem.

- Biztos, hogy vállalni akarja a munkát?

- Persze.

- Rendben. A fizetésről..hát ha Önnek megfelel, akkor 3 font óránként.

- Ez teljesen rendben van.

- Remek. Lenne egy olyan kérdésem, hogy van mára programja? - biztosan észrevehette a furcsa arckifejezésemet, mert hozzátette: - Mert ha nincs, akkor már kezdhetne is.

- Ó.. Hát részemről semmi akadálya. Csak előbb még hazamennék átöltözni, mert ez nem éppen olyan ruha, amiben könnyű mozogni.

- Természetesen. Akkor várom vissza.

- Viszlát. - köszöntem el.

- Viszlát. - köszönt ő is.

Mikor hazamentem, még mindig Sherlock körül jártak a gondolataim. Nem értettem, hogy miért viselkedett olyan furcsán velem. De ami még jobban zavart, az az, hogy honnan tudta meg rólam azokat a dolgokat. Egyszerűen nem értettem. Eltökéltem, hogy ha visszamegyek, akkor megkérdezem és addig nem tágítok, amíg nem válaszol.

Egy órával később már ott álltam a Baker Street 221 B lakás előtt. Mikor bementem, Sherlock az ablaknál állt, kezében egy hegedűvel.

- Üdv. - köszönt nekem.

- Jó napot, Mr. Holmes.- köszöntem illedelmesen.

- John elment a barátnőjéhez, tehát nincs itt.- mondta.

- Értem. Nem akarok tolakodó lenni, de lenne egy kérdésem.

- Arra kíváncsi, hogy honnan tudtam, hogy Ön egy 23 éves egyetemista balerina.

- Igen. Honnan tudta?

- Nem tudtam. Láttam. Ahogy magára néztem, láttam, hogy a lábát folyamatosan spiccben tartja. Ilyet csak olyan ember csinál, aki huzamosabb ideig rá van késztetve, hogy így tartsa a lábát. Nem túl sok ilyen sport van és ahogy elnéztem magát, az alkata alapján csak balerina lehet. A kora csak tipp volt, de ezek szerint jól tippeltem, mivel nem javított ki. Azt pedig, hogy egyetemista, a kéztartásából és a testtartásából olvastam ki. Egy átlag egyetemista, ha nincs előtte asztal, akkor az ölében tartja a kezét. Az itteni egyetemeken, ha valaki görbe háttal ül, azt általában felállítják, mert úgy gondolják, hogy unatkozik. Önnek mintha egy seprűnyelet kötöztek volna a hátához, olyan egyenesen ült, a keze az ölében volt és amiből megbizonyosodtam róla, hogy egyetemista, az az átlagon felüli figyelem. A szorgalmas egyetemisták folyamatosan figyelnek a tanáraikra és ez a szokásuk megmarad az iskolán kívüli életükben is.

- Hű. Ez lenyűgöző volt. - mondtam ámuldozva.

- Úgy véli?

- Igen. Még soha nem találkoztam senkivel, aki ilyesmire lett volna képes. Ez hihetetlen.- Nem értettem, hogy mégis hogyan képes valaki ilyesmire. Teljesen lenyűgözött.

- Azért, mert az átlag emberek nem figyelnek a részletekre. Mielőtt munkába állna, szeretném ha tudná, hogy nem lesz valami könnyű az élete az elkövetkezendő 3 hónapban. Rengeteg munkája lesz és szeretném, ha mindig elérhető lenne, ha valamire meg szeretném kérni. Ami a nap bármelyik szakaszában előfordulhat. Ha úgy kényelmesebb magának, akkor átmenetileg költözzön be Mrs. Hudson lakásába. Ő a főbérlőnk, és elutazik 3 hónapra a húgához.

- Értem. De azt Mrs. Hudson is engedélyezte, hogy átmenetileg beköltözzek a lakásába?

- Igen. Megbeszéltük vele. Hogy pontosabb legyek, ő hozta fel az ötletet.- tájékoztatott. - Ha úgy gondolja, akkor hazamehet összecsomagolni a dolgait és beköltözhet.

- Rendben.

- Mielőtt elmenne, szeretném elkérni a telefonszámát, ha esetleg szükségem lenne rá.- mondta.

- Rendben.

Miután lediktáltam a telefonszámomat, hazamentem. Összepakoltam a legfontosabb holmijaimat és beköltöztem a Baker Street-re. Mrs. Hudson lakása nagyon szép volt. Békés. Aznap délután még megkíséreltem némi rendet csinálni a nappaliban. Mindent elpakoltam. Időközben Dr. Watson is megérkezett. Mondtam neki, hogy ha nem találnak valamit, akkor szóljanak. Hát így telt a délutánom. Mondanom sem kell, hogy este nagyon gyorsan álomba merültem. Amint hozzáért a fejem a párnához, már el is nyomott az álom.