Love is a dangerous disadventage VI.

Itt az új rész. Sajnálom, hogy egy kicsit késtem vele. De itt van, és remélem, hogy olvassátok! Jó olvasást! :)

Reggel elvégeztem a szokásos teendőimet. Sherlock már nem volt itthon, mikor felkeltem, John-t viszont a nappaliban találtam.

- Jó reggelt! - köszöntem.

- Jó reggelt!

- Reggeliztél már? - kérdeztem.

- Nem, még nem. - nézett rám mosolyogva. Rögtön megértettem a célzást.

- Mit szeretnél enni? - kérdeztem vidáman.

- Nem tudom. Lehetne palacsinta? - kérdezte kiskutyaszemekkel.

- Persze.

Nagyon aranyos ez a nézése. Bementem a konyhába, csináltam egy kis rendet, mert a fiúk nem takarítottak maguk után az este. Ezután gyorsan sütöttem palacsintát és készítettem különböző feltéteket is, csak hogy mindenki megtalálja azt, amit szeret. Miközben reggeliztünk, John újra feltette a tegnap esti kérdést:

- Most már elárulod, hogy hol voltatok tegnap?

- A táncstúdióban voltunk, mert Sherlock-ot érdekelte, hogy hogy táncolok, mivel én már hallottam őt hegedülni.

- És ezt miért is nem mondtad el tegnap? - kérdezte szinte már gyanakodva.

- Azért, mert mondtad, hogy Sherlock nem mondott semmit és attól tartottam, hogy nem is akarja elmondani, mert ez neki kellemetlen vagy ilyesmi. Előbb meg akartam vele beszélni.

- És ezek szerint megbeszéltétek, mert elmondtad. De mikor is? - megint ez a gyanakvó hang.

- Tegnap.

- Szóval tegnap.

- Igen tegnap, de ez miért is fontos? Mintha valamit be akarnál bizonyítani vagy nem is tudom.

- Azért fontos, mert..- itt félbeszakította a mondatot, mert meghallottuk a bejárati ajtó nyitódását. - Ezt majd máskor elmondom.

Fél perc sem kellett és megjelent az ajtóban a legokosabb ember a Földön.

- Jó reggelt, John! - köszönt.

- Jó reggelt! Hol jártál? - kérdezte John.

- Lestrade hívott egy ügy miatt, de te még aludtál és nem akartalak felkelteni. Persze mindent elmondok majd.- Ekkor fordult a konyha felé és vett észre engem.- Á, Katrin. Mondja, hogy van valami reggelire. Éhen halok. Habár ilyet ritkán mondok.

- Persze, hogy van. John palacsintát kért így azt csináltam, de ha ez nem felel meg, akkor gyorsan összeüthetek valamit.

- A palacsinta tökéletes lesz, köszönöm. - felelte és leült az asztalhoz. Leraktam elé egy tányér ételt és nekikezdtem a mosogatásnak. Mikor Sherlock befejezte, az ő tányérját is elmostam.

- Katrin, segítene kipakolni az asztalra a mikroszkópomat meg a többi felszerelést? - kérdezte.

- Hogyne.

Gyorsan elpakoltam a reggelit és letöröltem az asztalt és pár perc múlva a helység inkább emlékeztetett egy laborra, mint egy konyhára.

- Köszönöm a segítséget.

- Igazán nincs mit. - ekkor megcsörrent a telefonom. SMS-em jött.- Elnézést. - mondtam és kimentem a nappaliba. Ott leültem a kanapéra és elolvastam az üzenetet, amit Dave küldött. Megírta, hogy valószínűleg rátalált a szerelem. Randizgat egy lánnyal, akit Jane- nek hívnak, és az üzenetből ítélve teljesen belehabarodott. Válasznak azt írtam, hogy sok sikert kívánok neki és remélem, hogy minden jól fog elsülni. Megemlítettem neki néhány apróságot, ami történt, és ennyivel letudtam.

- Én most elmegyek a barátnőmhöz. Majd jövök. - közölte John, és már kint is volt.

A géniusz a konyhában ült a mikroszkóp fölé hajolva, és láthatóan nagyon dolgozott valamin. Megszólalt a telefonja, jelezve, hogy üzenete jött. Körülbelül 5 perc múlva megint.

- Katrin, ideadná a mobilomat? - kérdezte.

- Persze, hol van?

- A konyhapulton. - felelte. Nagyjából 2 méterre volt tőle. De persze John figyelmeztetett, hogy az ilyesmi gyakran előfordulhat.

Felvettem és oda akartam adni neki.

- Nézze meg, hogy kitől jött. - utasított.

- Lestrade felügyelőtől.

- Mit írt?

- Most komolyan arra kér, hogy olvassam el az SMS-eit? - kérdeztem csodálkozva. Ezek az üzenetek csak a címzettre tartoznak, és úgy éreztem, hogy nincs jogom ahhoz, hogy megnézzem.

- Igen. Miért, gond? - kérdezte furcsán. Említettem már, hogy a hangja az.. imádnivaló? Igen, azt hiszem ez jó szó.

- Nem, dehogy. Csak ez nem igazán illő dolog.

- Nem izgat, hogy mi illő. Olvassa fel nyugodtan.

- Rendben. Az elsőben azt írja, hogy új bizonyítékokat talált. A másodikban pedig, hogy legyen szíves, menjen az irodájába.

- Köszönöm. Törölje ki őket. Ezt még gyorsan befejezem és indulok. Szeretném, ha velem jönne. Úgy nem bámulnak meg annyira, ha magamban beszélek.

- Oké. Lemegyek a kabátomért.

Te jó ég! Mondhatni, hogy most részese leszek egy Sherlock Holmes-féle nyomozásnak. Ez baromira izgalmas. Mikor kiléptem az ajtómon, Sherlock már az ajtóban várt.

- Indulhatunk? - kérdezte.

- Igen. - feleltem.

Fogtunk egy taxit és elindultunk a Scottland Yard-ra. Még nem voltam ott, mert nem volt rá okom. Mindig izgalmas egy új helyre ellátogatni. Az épületet már láttam, de még sosem voltam benne. A taxi megállt, mi kiszálltunk, Sherlock kifizette a taxist és elindultunk befelé.

- Még sosem volt itt. - mondta hirtelen a detektív.

- Igen. Már meg sem kérdezem, hogy honnan tudja.

- Nagyon nézelődik. Pont úgy, ahogyan az emberek szoktak, ha egy általuk még soha nem látott helyen tartózkodnak. - magyarázta.

És lássuk be, igaza volt. Az épület minden részét jól megnéztem magamnak, és rájöttem, hogy gyönyörű. Nem szebb, mint a Baker Street, de meglehetősen szép volt. Felmentünk az emeletre, és ott várakozott egy férfi. Gondolom ő Lestrade felügyelő. A következő pillanatban kiderült, hogy a feltevésem helyes volt, ugyanis Sherlock így szólt a férfihoz:

- Mit talált, Lestrade?

- Érdekes dolgokat, amik talán többet mondanak magának, mint nekem. Az irodámban vannak, jöjjön.

- Jöjjön, Katrin. - szólt hozzám.

Bementünk az irodába. Lestrade-nak feltűnt, hogy Sherlock-al jöttem, így megkérdezte:

- Ön kicsoda?

De mielőtt válaszolhattam volna, a kedvenc detektívem elmondta helyettem:

- Ő az átmeneti házvezetőnőnk, Katrin Harrison. Katrin, ő Lestrade felügyelő, de gondolom, erre már rá jött magától is.

- Igen. Üdv.

- Magának is. Itt vannak a bizonyítékok. Remélem, hogy hasznukat veszi.

Sherlock nekilátott átnézni a bizonyítékokat, Lestrade felügyelő pedig odajött hozzám.

- Mióta dolgozik náluk? - érdeklődött.

- Nem is tudom. Talán 2 hete.

- Maga hány éves?

- 23. Miért?

- Csak nem értem, hogy mit keres náluk.

- Meghirdették az újságban az állást, nekem pedig jól jött a nyári munka. Így elvállaltam. De csak a nyár végéig dolgozom a Baker Street-en, utána kezdődik a tanítás az egyetemen.

- Minek tanul?

- Balett táncosnak.

Mielőtt a felügyelő bármit is mondhatott volna, Sherlock megszólalt:

- Nagyon sokat segített nekem, Lestrade. Megválaszolt egy igen fontos kérdést.

- Mit is?

- Nem számít. Most megyünk. Még mindig van valami, amire nem jöttem rá. Viszlát!- mondta és elindult kifelé.

- Viszlát! - köszöntem és elindultam a zseni után.

- Szóval egy kérdéssel kevesebb. Lestrade meglepően hatékony volt, hogy úgy mondjam.

- Ezt vegyem úgy, hogy már közel jár a megoldáshoz?

- Igen. Nagyon közel járok. - mondta mosolyogva.

Visszamentünk a Baker Street-re, Sherlock nekilátott a további kérdések megválaszolásához, én pedig a vacsora elkészítéséhez. Ez egy kicsit nehéznek bizonyult, mert a konyhánkat most inkább lehetne labornak hívni. Nos, lássuk, hogy bírni fogom-e a kihívást. Úgy gondoltam, hogy padlizsán-legyezőt fogok csinálni. Nagyon egyszerű recept, de isteni. A padlizsánt be kell vagdosni, megsózni, és a bevágásokba tenni hagymát, paradicsomot, paprikát, meg amilyen zöldséget még szeretünk. Ezután meg kell sütni és kész is. Én éppen a padlizsánt sóztam be, amikor a világ egyetlen tanácsadó nyomozója leült a mikroszkópjához, és vizsgálódni kezdett. Folytattam a vacsora elkészítését.

- Mit főz? - kérdezte hirtelen Sherlock.

- Padlizsán-legyezőt.

- Az mi?

- Majd megtudja, ha kész lesz.

- Most komolyan, mi az?

- Most komolyan, megtudja, ha kész.

- Nem tetszik, hogy titkolózik. - mondta mosolyogva.

- Folytassa a dolgát, és ha kész lesz, akkor megtudja, hogy mi az. Rendben? -feleltem egy mosollyal az arcomon.

- Nincs rendben, de maga az egyetlen, akit nem bírok megtörni. De meg fogom találni a módját. - mondta ezt egy mosoly kíséretében, és folytatta a vizsgálódást.

Én is folytattam a vacsorát, és közben azon agyaltam, amit mondott. Hogy értette, hogy engem nem bír megtörni? Ezt nem értem. Betettem a sütőbe az ételt, és vártam. Amíg sült a padlizsán, Sherlock-ot figyeltem. Olyan angyalian szép volt, amikor dolgozott. Habár, azt hiszem, hogy ő mindig ilyen. Erre az angyalian gyönyörű nem jó kifejezés. Csak az a baj, hogy nincs olyan szó, amivel le lehetne őt írni. Lehetetlen. Csipogott a sütő, jelezve, hogy kész a vacsora. Kivettem a sütőből az ételt, letettem a konyhapultra, mert ott még volt némi hely, aztán megfordultam és szembe találtam magam ezzel a zseniálisan elbűvölő emberrel.

- Most pedig ki fogom deríteni a titkát. - mondta.

- Csak nyugodtan. - feleltem és arrébb álltam, hogy kideríthesse, mi is a padlizsán-legyező.

Pár pillanatig nézte, majd szerzett egy villát, és megkóstolta. Ezután megfordult és ennyit mondott:

- Ez nagyon finom. Olyan titokzatos.

Rám mosolygott és visszaült a mikroszkóp elé.

- Hogy értette azt, hogy engem nem tud megtörni? - kérdeztem.

A szemembe nézett, és pár pillanat múlva így szólt:

- Úgy értettem, hogy maga az egyetlen, aki képes ellenkezni velem. Az előbb is, elérte, hogy folytassam a munkámat és ne törődjek azzal, amit csinált. Egyszerűen nem tudom megtörni az ellenállását. Ilyen velem még nem történt. Valahogy, de mindig elérem, hogy megtudjam bárkitől, amit akarok. Kivéve magától. Úgy is mondhatnám, hogy maga kivételes.

- Értem. És ez olyan nagy baj?

- Nem. Csak furcsa. Szeretem a furcsa dolgokat, ha azok egy ügyhöz kapcsolódnak. De maga nem egy ügy. És úgymond a magánéletemben furcsák a .. furcsa dolgok.

- Oké. Folytassa a munkát. Én megyek lefekszem. Ha kellenék, odalent megtalál.

Ezzel a mondattal elhagytam a konyhát. Lementem a szobámba, lezuhanyoztam és közben azon járt az agyam, amit az imént hallottam. „Maga kivételes.” Ez annyira furcsa. Egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből ezt a mondatot. Mikor lefeküdtem, akkor is ez járt a fejemben. Ezen az estén mosollyal az arcomon aludtam el.

Love is a dangerous disadventage V.

Itt van a következő rész. Remélem, hogy valaki olvassa is és tetszik is. Én a magam részéről nagyon élveztem megírni ezt a történetet ( ez nem azt jelenti, hogy ez az utolsó rész ), mivel Sherlock-ról szól. :) Akkor nincs más hátra : Jó olvasást! :)

Reggel, amikor felébredtem, természetellenesen boldog voltam. Nem tudom, hogy miért. Miközben a szokásos reggeli teendőimet végeztem, folyamatosan egy szó visszhangzott a fejemben: „Hazudtam.” . Nem tudom, hogy miért jár ez a fejemben. Na mindegy. Felmentem a nappaliba. A ház csendes volt, John és Sherlock még biztosan alszanak. A konyhába érve láttam, hogy a tegnapi vacsora maradékai még az asztalon vannak. Az étel már megromlott, így azt kidobtam, a tányérokat és evőeszközöket pedig elmosogattam. Gondoltam, hogy csinálok valami reggelit. Induljon jól a fiúk napja. Csináltam különféle melegszendvicseket. Csináltam sonkásat, sonkás-tejfölöset, és sima sajtosat is. Étkezzünk változatosan. Én is megettem néhányat, aztán megterítettem a két álomszuszéknak. Benéztem a hűtőbe és megállapítottam, hogy boltba kell mennem. Így vettem magamhoz pénzt és kabátot, és elmentem a boltba. Gondoltam, hogy ma csinálok valami különlegeset ebédre. Levesnek tárkonyos-tejszínes-csirkemelles levest gondoltam, másodiknak pedig tejszínes-hagymás csirkemellet krumplipürével. Desszertnek pedig csinálok joghurt tortát. A nagymamámnak volt egy nagyon jó receptje. Mikor visszamentem a Baker Street-re egy fekete autó állt a ház előtt. Valahol már láttam ezt a kocsit. Hát persze! Sherlock bátyja van nálunk. Mikor felmentem a nappaliba, John éppen a kabátját vette.

- Jó reggelt!

- Jó reggelt! Köszönöm a reggelit. Nagyon finom volt.

- Nincs mit. Elmész?

- Igen. - mondta, majd lehalkította a hangját és folytatta: - Mycroft akar tőlem valamit. De ha lehet, ezt ne említsd meg Sherlock-nak.

- Oké. Ő még nem kelt fel? - érdeklődtem.

- Nem, még nem.

- Elég sokáig fent lehetett, ha még mindig alszik.

- Hát igen. Nekem ez kezd egy kicsit gyanús lenni. Még sosem aludt ennyit, mióta ismerem. És nem most kezdődött az ismeretségünk.

Gyanakodva nézett Sherlock szobaajtajára, majd ezt mondta:

- Ha egy fél óra múlva nem kel fel, akkor nézz be hozzá.

- Rendben. De remélem, hogy erre nem lesz szükség.

- Igen, én is. Akkor majd jövök. Ha Sherlock keresne, nem tudod, hol vagyok.

- Rendben. Majd azt mondom, hogy mire visszaértem a boltból, már nem voltál itt.

- Köszönöm. Szia.

- Szia.

Kipakoltam a vásárolt cuccokat. Elpakoltam John tányérját, és nekiláttam a főzésnek. Feltettem a levest, amikor láttam, hogy Sherlock még mindig nem jött ki a szobájából. Itt az ideje, hogy benézzek hozzá. Odaálltam az ajtaja elé és bekopogtam. Nem jött semmi válasz. Megint kopogtam. Megint semmi. Óvatosan lenyomtam a kilincset és lassan benyitottam. A szobában sötét volt, Sherlock az ágyában feküdt és mélyen aludt. Elképesztően gyönyörű volt. Még sosem láttam senkit, aki ilyen nyugodtan és angyalian tudna aludni. Egészen máig. Nem ébresztettem fel. Ahhoz túl szép volt. Lassan becsuktam az ajtaját és visszatértem a főzéshez. A reggelit betettem a hűtőbe, nehogy megromoljon. Majd megmelegítem, ha felébredt. A levesnek még főnie kellett, így nekiláttam a főételnek. Befűszereztem a csirkemellet, beletettem a tepsibe, a hagymát karikára vágtam, rátettem a húsra, majd leborítottam a tejszínnel és betettem a sütőbe. Akkor most jöhet a köret. Feltettem a krumplit főni. Megnéztem a levest, ami addigra már elkészült, így azt félretettem. Jöjjön a desszert. A joghurtot beleöntöttem egy kis fazékba, tettem bele cukrot, zselatint, vaniliáscukrot, és elkezdtem felmelegíteni. Mikor már feloldódott a zselatin, félretettem hűlni. A tejszínt habbá vertem és elkavartam a hideg joghurttal, majd tettem bele gyümölcsöt is. Egy tálat kibéleltem alufóliával és beleöntöttem a keveréket, majd betettem a hűtőbe. Akkor ez kész is. Már csak meg kell dermednie. Közben megfőtt a krumpli is, megcsináltam a köretet és megnéztem a húst is. Annak még egy kicsit sülnie kell. Egyszer csak valami neszt hallottam kedvenc detektívem szobája felől. Aztán az ajtó kinyílt és megjelent Sherlock. Kipihentnek tűnt, ami nem csoda ennyi alvás után.

- Jó reggelt! - köszöntöttem mosolyogva, mert a reggeli boldogságom nem múlt el.

- Jó reggelt. Mennyi az idő? - kérdezte.

- Már majdnem dél van. Elég sokáig aludt.

- Ez furcsa. Sosem aludtam még ennyit.

- Mindenkinek kell egy kis pihenés. Mivel maga nem igen pihen a nyomozások miatt, a sok kis pihenésből egy nagy pihenés lett. Kér reggelit, vagy megvárja, amíg megsül a hús, és csak ebédel?

- Megvárom az ebédet. John?

- Nem tudom. Mire visszaértem a boltból már nem volt itt.

- Érdekes. - mondta, majd odament a hegedűjéhez és elkezdte játszani azt a gyönyörű dallamot, amit tegnap. Imádtam ezt a dalt. Megnyugtató volt. Folytattam a főzést, és közben hallgattam a zseni zseniális játékát. Már a hús is elkészült, így nekiláttam a terítésnek.

- Kész az ebéd. Jöjjön.

- Jövök. - mondta miközben letette a hegedűt. Mikor a konyhába ért, én éppen a használt edényeket mosogattam, aztán Sherlock hirtelen megszólalt:

- Te jó ég! Mennyi mindent főzött? - kérdezte meglepetten.

- Ez csak egy normál ebéd. Legalábbis egy átlag családnál. Gondoltam, legyen jó napjuk. Amúgy még desszert is van a hűtőben.

- Jó ég! Köszönöm.

- Igazán nincs mit.

- Maga már ebédelt?

- Nem, még nem.

- Akkor csatlakozzon hozzám.

- Komolyan?

- Komolyan. - Biztos látta a hitetlenkedő tekintetemet, mert hozzátette: - Megtisztelne vele.

- Hát.. Rendben.

Leültünk ebédelni. Sherlock-nak láthatóan ízlett a leves. Mikor a főételhez értünk, elkezdett beszélni:

- Hol tanult meg így főzni?

- Az anyámtól és a mamámtól. Mindig is érdekelt a főzés.

- Azt hittem, a balett érdekli.

- A balett az életem. A főzés csak amolyan hobbi.

- Értem.

Mikor befejezte az evést, így szólt:

- Ez fenséges volt. Köszönöm.

- Én köszönöm. Desszertet?

- Jöhet.

Felszolgáltam a tortát is. Láthatóan nagyon ízlett neki. Ennek nagyon örültem. Közben jött egy SMS-e. John küldte, azt írta, hogy a jelenlegi barátnőjénél ebédel. Igazság szerint már az is meglepett, hogy Sherlock megkért, ebédeljek vele, de amit most mondott, az valósággal letaglózott.

- Szeretném látni magát táncolni.

- Tessék? - Sherlock? Engem? Táncolni? MI?

- Jól hallotta. Maga már látott, pontosabban hallott engem hegedülni, most rajtam a sor. - mondta komolyan.

- Rendben. De ahhoz egy kicsit több hely kéne.

- Menjünk el a stúdióba, ahol gyakorolni szokott.- vetette fel.

- Oké. Elpakolok, összeszedem a cuccomat és mehetünk.

- Remek. - mondta, majd felállt és bement a szobájába.

Nekiálltam elpakolni, gyorsan elmostam a tányérokat és lementem a szobámba. Egyszerűen nem hiszem el. Sherlock-ot érdeki, hogy hogy táncolok. Miért? Semmi különös nincs benne. Biztos, hogy volt rá valami oka. De mi? Na mindegy. Már belementem. Már csak azt kéne kitalálni, hogy mit táncoljak. Azt hiszem, hogy a 30 Seconds to Mars Hurricane című dalára összerakott koreográfiát táncolom el. Az a kedvencem. Gyorsan összeszedtem a cuccomat. Beraktam egy táskába az edző ruhámat és a balerinacipőmet némi vizet, törölközőt és mindent, ami kellhet. Mikor kiléptem az ajtón, a detektív már ott várt. Taxiba szálltunk és elindultunk a stúdióba. Nem beszélgettünk, csak mikor kiszálltunk, akkor szólalt meg:

- Gyakran jár ide, igaz?

- Igen. Szinte minden szabadidőmet itt töltöm. Gyakorlat teszi a mestert, nem?

- De igen.

Bementünk a gyakorló terembe.

- Üljön le, mindjárt jövök. - mondtam és rámutattam a teremben lévő székre.

- Rendben. - mondta és leült.

Kimentem az öltözőbe és átöltöztem. Kicsit izgultam. Ilyet még sosem éreztem. Még soha nem izgultam, ha táncolnom kellett, bármennyi ember volt körülöttem. Vettem néhány mély levegőt, még egyszer ránéztem a tükörképemre, elmosolyodtam és kimentem. Sherlock még mindig a széken ült és a telefonját babrálta. Mikor bementem, felnézett. Odamentem a magnóhoz.

- Kicsit lehet, hogy furcsa lesz, ugyanis nem szoktak rock zenére balettozni. Általában én sem, de nemrég rákattantam erre a zenére és muszáj volt koreográfiát csinálnom rá. - mentegetőztem előre.

- Semmi gond. - mondta.

- Megkérhetném, hogy elindítja a zenét, ha jelt adok?

- Persze.

Beálltam a terem közepére. Ránéztem Sherlock-ra, aki a jelemet várta. Bólintottam, jelezvén, hogy indíthatja a zenét. Elindította, majd visszaült a székre. Felcsendült a Hurricane, és én minden mást kizárva táncolni kezdtem. Teljesen átadtam magam a zenének, elfogott az az ismerős érzés, ami mindig, ha táncolok. Mintha nem is én irányítanám a mozdulataimat, hanem magától menne minden. A zene a végéhez ért, és én is befejeztem a táncot. Sherlock tapsa rántott vissza teljesen a valóságba. Mosolyogtam és meghajoltam. Sherlock még mindig tapsolt, majd ezt mondta:

- Ez elképesztő volt. Ön készítette a koreográfiát?

- Igen.

- Csodás. Már értem, hogy miért akar táncos lenni. Miközben táncol, mintha teljesen kizárna mindent, ami maga körül történik. Mintha nem is maga irányítaná a mozdulatait. Köszönöm, hogy megmutatta.

- Én köszönöm. Megyek és átöltözöm.

Amikor bezárult mögöttem az öltöző ajtaja, nekidőltem és mosolyogva kifújtam magam. Miközben öltöztem, csak egy gondolat járt a fejemben. Tetszett neki. Tetszett neki a táncom. Még mindig nem hiszem el. Mikor végeztem, kimentünk és fogtunk egy taxit. Az úton megint nem beszélgettünk. Mikor visszaértünk a Baker Street-re, én bementem a szobámba lepakolni, Sherlock pedig felment. Mikor lepakoltam, én is felmentem. Már John is itthon volt.

- Helló, John. - köszöntöttem.

- Helló. Merre jártak? Sherlock nem mond semmit.

- Ööö.. ha lehetne, akkor erre még nem válaszolnék.

- Mit titkoltok előlem?

- Én nem titkolok semmit. Csak még nem mondom el. Milyen volt az ebéd?

- Jó. Meglepően jó. - itt lehalkította a hangját. - Sherlock gyanakodott?

- Nekem nem úgy tűnt.

- Oké. Mikor kelt fel?

- Már majdnem dél volt. Az ebéd még ott van a hűtőben, szerintem az jó lesz majd vacsorára. Én megyek és lefekszem. Kicsit elfáradtam.

- Rendben. Jó éjt!

- Jó éjt!

Lementem a szobámba, megettem vacsorára egy pudingot, megágyaztam és elmentem zuhanyozni. Mikor kijöttem rögtön ágyba bújtam. Már épp le akartam oltani a lámpát, amikor valaki kopogott. Kinyitottam az ajtót és legnagyobb meglepetésemre Sherlock állt az ajtóban.

- Beszélhetnénk? - kérdezte.

- Persze. - feleltem és beengedtem.- Minden rendben?

- Miért nem mondta el John-nak, hogy hol voltunk? - kérdezte, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet.

- Azért, mert maga sem mondta el, és nem tudtam, hogy miért. Úgy gondoltam, hogy ha ez magának...kellemetlen, akkor nem mondom el. - feleltem. - De ezzel az erővel én is kérdezhettem volna ugyanezt.

- Igen, ezt teljesen jogos. Én azért nem mondtam el, mert úgy voltam vele, hogy ha Ön akarja, akkor elmondja neki.

- Értem.

- Elnézést, hogy zavartam. Jó éjt, Katrin. - mondta, és elindult kifelé.

- Jó éjt! - feleltem, majd hallottam, ahogy Sherlock becsukja az ajtót.

Hát ez furcsa volt. Mintha egy kicsit meg lett volna bántva. Nem igazán értem. Végül is, ő sosem volt egy könnyen kiismerhető ember. Ezt John is megerősítette. Itt az ideje, hogy aludjak.

Love is a dangerous disadventage IV.

Sziasztok! Itt a következő rész. Úgy döntöttem, hogy most kettő részt rakok fel, mert az első elég rövid lett. Nem tudom, hogy olvassa-e egyáltalán valaki az egyik barátnőmön kívül, de ha igen, akkor remélem, hogy tetszik. Jó olvasást! :)

Mikor reggel felébredtem, egy kicsit furcsán éreztem magam. Eszembe jutott a beszélgetés Sherlock-kal, az, amikor elmondta, hogy nem szeret. És most megint itt ez a furcsa érzés. Igazság szerint, azt hiszem, hogy ez remény. Mert hiába mondta azt, hogy nem szeret, attól a remény megmaradt. Sőt, erősebb mint valaha. Mert azt mondta, hogy nem szeret. Azt viszont egy szóval sem, hogy sosem fog. Lehet, hogy tényleg nem fog szeretni. De az is lehet, hogy fog. 50-50 %.

Miután erre a következtetésre jutottam, lefőztem egy kávét és megreggeliztem. Aztán elmentem a boltba és bevásároltam. Mielőtt kipakoltam volna, kitakarítottam az egész lakást. Kitakarítottam és rendet tettem a nappaliba, a konyhában. A hálószobákban nem nyúltam semmihez, mert én sem örülnék, ha valaki a cuccaim között kotorászna, amíg nem vagyok otthon. Viszont a szennyest kihoztam, és ki is mostam. Miután megszáradtak a ruhák, kivasaltam és összehajtogattam őket és letettem a tulajdonosaik ágyára. Ezután nem tudtam mit csinálni. Hirtelen eszembe jutott valami. John és Sherlock rendszeresen emlegetnek egy weboldalt. Rákeresek. Beírtam a keresőbe, hogy Sherlock Holmes. Itt is egy oldal. „A következtetés tudománya”. Érdekes cím. Oldalt fel van tüntetve egy telefonszám. Leellenőriztem. Sherlock-é. Tehát ez az ő weboldala. Jó sok időt töltöttem a gép előtt. Mindent megnéztem és elolvastam az oldalon. Nagyon érdekes volt. És már nagyjából értem, hogy Sherlock honnan tudta meg azt a rengeteg dolgot rólam. Mármint amiket először megtudott rólam, azokat megmagyarázta. De most már tudom, hogy a viselkedésem árult el. Minden apró kis mozzanat egy üzenet. És Sherlock képes megérteni ezt az üzenetet. Ez egyszerűen elképesztő. Fantasztikus. Hihetetlen. De igaz. Sherlock egy született zseni. Elképesztő fickó. Teljesen odavagyok érte. Ez lehet, hogy egy kicsit furcsán hangzik, hiszen még csak 2 napja ismerem. De ennyi idő elég volt ahhoz, hogy elbűvöljön. Te jó ég. Már majdnem éjfél van. Aludnom kellene. Visszamentem a szobámba, lezuhanyoztam, közben végig Sherlock körül forogtak a gondolataim. Mikor elaludtam, rá gondoltam. Azt szokták mondani, ha valami jó dologra gondolsz elalvás előtt, akkor nem lesznek rémálmaid és teljesen nyugodt éjszakád lesz. Nekem egész biztosan az lesz.

Reggel vidáman ébredtem. Nyugodt éjszakám volt. Felöltöztem, beágyaztam és csináltam egy könnyű reggelit. Mivel nem volt jobb ötletem, nekiálltam port törölni. Nem sokkal később csörgött a telefonom. John hívott.

- Jó reggelt, John. - szóltam bele.

- Jó reggelt. Elindultunk vissza Londonba.

- Ó, hisz ez remek. Van valami kívánság, mit főzzek?

- Nekem nincs különösebb kívánságom. De várj, megkérdezem Sherlock-ot. Sherlock van valami kívánságod ebédre?

- Egy kis sült csirke jól esne. - hallottam Sherlock hangját.

- Oké. Akkor sült csirke rendel. - mondta nekem.

- Rendben. Jó utat!

- Köszönjük.

Mikor letettem, a konyhába mentem, és rájöttem, hogy legutóbb, mikor vásároltam, nem vettem csirkét. Akkor irány a bolt. Mikor visszaértem, nekiláttam a sült csirkének. Úgy döntöttem, hogy köretnek sült krumplit csinálok. Remélem, hogy megfelel majd. Ha nem, akkor majd gyorsan összedobok valamit. Már majdnem kész volt a csirke, amikor hallottam a bejárati ajtó csukódását. Egy pillanattal később megjelent az ajtóban John, és utána Sherlock.

- Üdv itthon. - köszöntöttem őket.

- Üdv. Te jó ég! - kiáltott fel John.

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Semmi, csak itt még sosem volt ilyen rend.

Elnevettem magam. Eszembe jutott az ebéd, így bementem a konyhába. Sherlock és John bementek a szobáikba és kipakoltak. Közben már megsült a csirke. Megterítettem kettőjüknek és elkiáltottam magam:

- Kész az ebéd!

Egy perc múlva megjelent John és már le is ült. Már hozzálátott az evéshez, amikor feltűnt, hogy Sherlock nincs ott. Odamentem a szobájához és bekopogtattam.

- Szabad. - szólt ki.

- Bocsánat, csak gondoltam szólok, hogy kész az ebéd. - mondtam az ajtóban állva.

- Tudom, hallottam.

- Rendben. Akkor nem is zavarom tovább.

Kimentem, vissza a konyhába.

- Ez valami isteni! Remélem, hogy mindennap főzöl majd. - mondta John.

- Persze, ha szeretnéd. - feleltem mosolyogva.

Megjelent mögöttem Sherlock. Leült az asztalhoz és hozzálátott az ebédhez. Közben John már befejezte, szóval összeszedtem az evőeszközeit és a tányérját, a mosogatóhoz léptem és elkezdtem elmosni.

- Köszönöm szépen, ez isteni volt! - mondta John. - Most viszont lepihenek egy kicsit. Kifárasztott az út.

Felállt és azt vettem észre, hogy kettesben maradtam Sherlock-al. Nem akartam megszólalni, mert féltem, hogy megzavarom, így csendben mosogattam. Nagy meglepetésemre, Sherlock beszélgetést kezdeményezett:

- És hogy van? - kérdezte.

- Remekül, köszönöm. És Ön?

- Egész jól.

- Kibékült John-al?

- Igen. Megbeszéltük a dolgot.

- Ennek örülök. És mi lett az ügy vége? Hogyan látta azt a kutyát?

- Drog. A lápon kis szerkezetek voltak elásva, amikre ha rálépnek, drogot juttat a levegőbe. Ez a szer értelemszerűen levegő útján bekerül a szervezetbe és hallucinációt okoz. A mi szervezetünkbe is bejutott és egy arra járó kóbor kutyát néztünk vérebnek. - magyarázta.

- Értem. Ez kicsit furcsa nekem. Mármint nem értem, hogy miért tesz bárki ilyet. Na mindegy.

- Sokféle motivációja lehet egy bűnözőnek. Túl sok. Köszönöm szépen az ebédet. Nagyon finom volt. Egyetértek John-al. Remélem főz még nekünk.

- Persze. Csak mondják meg, hogy mit és mindent megteszek, hogy teljesítsem a kérést.

Összeszedtem Sherlock tányérját is és elmostam. Közben Ő továbbra is az asztalnál ült, az asztalon könyökölt és a tenyereit egymásnak támasztotta. Vagyis gondolkodott. Mindig így gondolkodott. Gyorsan elmosogattam és ki akartam menni, hogy ne zavarjam meg. Ekkor váratlanul megszólalt:

- Biztos, hogy jól van?

- Persze. Miért? - sejtettem, hogy miért kérdezi.

- Amiatt, amit még a telefonban mondtam.

- Jól vagyok. Köszönöm, hogy aggódik. - rámosolyogtam és megkérdeztem: - Szüksége van most rám vagy elmehetek?

- Menjen csak. És sajnálom.

- Semmi gond.

Bementem a szobámba és felsóhajtottam. Aggódik értem. Ha csak udvariasságból is, de aggódik. Akaratlanul is elmosolyodtam. Délután már nem csináltam semmit, csak olvastam. Este felmentem a konyhába és összedobtam egy könnyű vacsorát. Hirtelen egy gyönyörű dallam törtem meg a csendet. Nem kellett odanéznem, tudtam, hogy Sherlock hegedül. Valami elképesztően gyönyörű és megnyugtató dallamot játszott. Megterítettem a vacsorához neki és John-nak. Odaálltam az ajtóba és hallgattam ennek a zseniális férfinak a játékát. Egyszer csak abbahagyta.

- Ez gyönyörű volt. - mondtam. - Ön írta?

- Igen. Örülök, hogy tetszett.

- Kész a vacsora. Remélem ízleni fog. Odalent leszek, ha kellenék.

Lementem, megágyaztam és lezuhanyoztam. Elég fáradt voltam. Lefeküdtem és szinte rögtön elnyomott az álom. Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, mikor halk lépteket hallottam. Aztán mintha valaki a fülembe súgott volna valamit. De lehet, hogy ezt csak álmodtam.

Love is a dangerous disadventage III.

Itt az új rész. Nem is mondok mást, csak hogy, jó olvasást! :)

Arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Ránéztem az órára. Hajnali 2 volt. Megnéztem a telefont és Sherlock neve villogott rajta. Mit akarhat tőlem Sherlock hajnali 2-kor?

- Halló? - szóltam bele.

- Katrin.. - kezdte Sherlock. Furcsa volt a hangja. Mintha félt volna.

- Sherlock, minden rendben van?

- Nem. Semmi sincs rendben. Egyszerűen.. - már majdnem kiabált.

- Sherlock, nyugodjon le. Hallja? Nyugodjon le és mondja el, hogy mi történt!

- Én..én.. nem is tudom. Nem értem ezt az egészet. Tudja, hogy most mi után nyomozunk?

- Nagyjából.

- Ez a véreb. Láttam. Azt hittem, hogy Henry megőrült, de én is láttam. Nem tudom, hogy hogyan. Egyszerűen nem értem. Ráadásul bunkó voltam John-nal. Eddig mindig bízhattam az érzékeimben. Azokban a dolgokban, amiket a saját szememmel láttam. De most cserbenhagytak az ösztöneim. Nem hihetem el, hogy ez a valami létezik. Ez nem reális. Érti? - nagyon gyorsan hadart. Nagy baj lehet.

- Szóval látta ezt a vérebet, de nem hiheti el. Ki kell tisztítania a fejét. Le kell nyugodnia. Nem szabad félnie, az csak nehezíti a dolgokat.

- Ki mondta, hogy félek? - kérdezte kicsit ingerülten.

- Hallom a hangján. Lehet, hogy nem vagyok olyan okos, mint maga, de ezt azért észrevettem.

- Igaza van. Ilyet még sosem tapasztaltam. Általában „elzárom” az érzéseimet, de a saját testem fellázadt ellenem.

- Nézze. Mi az a dolog, ami megnyugtatja, ha ideges? Mondjuk az emberekre..

- Az értelmetlen fecsegés. Vagy egy ügy.

- Hmm.. Lenne itt valami. Ma délután, miután elmentek, becsengetett egy öltönyös férfi és elvitt egy raktárba.. legalábbis azt hiszem, hogy egy raktár volt. Volt ott egy másik öltönyös férfi is. Magáról kérdezett. Meg arról, hogy miért költöztem be a Baker Street-re..

- Volt nála egy esernyő is?

- Igen.

- Megismerkedett a bátyámmal. A nevét gyanítom, nem mondta meg.

- Nem.

- A neve Mycroft. Állítása szerint csak egy aprócska tisztet tölt be a brit kormányban. Igazából ő maga a brit kormány, ha nem éppen a titkosszolgálat és a CIA egy személyben. Ajánlott fel magának pénzt, hogy kémkedjen utánam?

- Nem.

- Hmm.. Pontosan mit kérdezett rólam? - érdeklődött. A hangja már nyugodtabb volt. Azt hiszem, ez bevált.

- Öhmm.. Igazság szerint azt kérdezte, hogy maga próbál-e közömbösen viselkedni velem..

- És mit felelt?

- Hát azt, hogy igen. Legalábbis én így láttam.

- Igaza van.

- Jobban van?

- Meglepő módon.. igen. Kezdek tisztán gondolkodni.

- Remek.

- Köszönöm. Öhmm.. Nézze, Katrin. Úgy vélem, hogy úgy tisztességes, hogy elmondom. Tudom, hogy mit gondol rólam. Hogy mit érez irántam. Még ha maga nem is tudja. De.. én nem úgy érzek.

Itt megállt bennem az ütő. Mégis honnan tudhatta meg, hogy hogyan érzek iránta? Ezt is kiolvasta belőlem, mint az első találkozásunkkor? Nem értettem. Mindazon által, úgy gondoltam, ha ő is őszinte volt, akkor én is az leszek.

- Tudom. Bármennyire is furcsán hangzik, de tudom. Még csak két napja ismerem, de ezt biztosan tudom Önről. - feleltem.

- Sajnálom. Azért mondtam el, mert nem akartam, hogy félreértse ezt az egészet. - mondta. Tényleg sajnálatot hallottam a hangjában.

- Semmi gond. Örülök, hogy sikerült segítenem. - mondtam őszintén.

- Köszönöm. Jó éjszakát, Katrin.

- Jó éjszakát, Sherlock.

Mikor letettem a telefont, hanyatt dőltem az ágyon. Tudtam, hogy nem úgy érez, ahogyan én, de jobb volt úgy, hogy nem mondta ki. De most, hogy már biztosan tudom.. Mi ez a furcsa érzés? Mintha jobban érezném magam attól, amit mondott. Pedig épp most adta a tudtomra, hogy nem szeret. Hmm. Reggelre talán megértem ezt az egészet. Talán. Jobb lesz, ha visszaalszom. Apropó, hány óra van? Hajnali 3. Pedig mintha csak 10 percet beszéltünk volna. Hát, azt szokták mondani, hogy ha jól érzed magad valakivel, akkor repül az idő. Most pontosan ez történt.