Love is a dangerous disadvantage

Sziasztok! Átalakítottam a blogom, és úgy döntöttem, hogy egy történetet teszek fel. A történet Sherlock-hoz kapcsolódik, az ismert sorozatból a BBC csatornáról. A főszereplő egy lány, de... most inkább nem mesélem el, hogy miről szól, ha szeretnétek, olvassátok el! :) A történetet a sorozat alapján ítram, tehát a sorozatbeli történéseket tartalmazza egy kis csavarral.

 

 

 

Nem hittem volna, hogy ilyesmi történhet velem. Velem, akivel soha sem történik semmi említésre méltó. Éppen valami nyári munka után keresgéltem, amikor rábukkantam a következő hirdetésre: „Átmeneti ideig házvezetőnőt keresünk. Jelentkezni a Baker Street 221B címen.” Úgy gondoltam, ezt talán még én is elvállalhatnám. Mégis mekkora ez esélye, hogy nem állom meg a helyemet? Hiszen, mikor az anyám éjjel-nappal dolgozott, akkor is én tartottam rendben a lakást. Egy próbát megér. Így hát elmentem a megadott címre. Becsengettem, és egy férfi nyitott ajtót. Körülbelül 35-40 éves lehetett. De lehet, hogy eltúlzom, az ilyesmiben sosem voltam jó.

- Jó napot! Láttam a hirdetést az újságban, és szeretnék jelentkezni az állásra.

- Jó napot! Fáradjon be!

- Köszönöm.

- Dr. John Watson vagyok.

- Katrin Harrison. Nagyon örülüök, Dr. Watson.

Dr. Watson felkísért az emeletre. A lakás nagyon tetszett. Nem is tudom, hogy mi tetszett benne. Nem volt kicsi, viszont rettenetes rumli volt. Az íróasztalokon, a kávézóasztalon és a kanapén is szanaszét voltak a különböző újságok és papírok. Már értettem,hogy miért keresnek házvezetőnőt.

- Foglaljon helyet. -mondta Dr. Watson, és rámutatott az egyik fotelra. - Rögtön visszajövök, csak szólók a lakótársamnak.

Azzal átment a konyhán, be a mögötte lévő szobába. Én leültem a fotelba és vártam. Ahogy körbenéztem, a kandallópárkányon megpillantottam egy koponyát. Egy kicsit frászt kaptam tőle. Épeszű ember nem tart egy koponyát a nappaliban. Hallottam, hogy nyílik a szoba ajtaja. Arranéztem és.. Itt történt az a hihetetlen dolog. Dr. Watson nyomában belépett egy férfi. Valami elképesztően helyes volt. Szinte leírhatatlan. Magas volt, karcsú, sötétbarna göndör haja volt. És a szeme. Valami elképesztően gyönyörű volt. Kék, de ha más megvilágításba került, akkor zöldre változott. Alig bírtam levenni róla a szemem. De muszáj volt, hiszen nem akartam bolondot csinálni magamból.

- Jó napot, Miss Harrison. A neven Sherlock Holmes. - köszönt a férfi.

- Nagyon örülök, Mr. Holmes.

- Mint már említettem, Sherlock, Miss Harrison szeretne a házvezetőnőnk lenni.- mondta Dr. Watson, de Sherlock mintha észre sem vette volna, folyamatosan engem bámult.

- Miért gondolja, hogy alkalmas az állásra?- kérdezte tőlem körülbelül egy perccel később. Némi élt véltem felfedezni a hangjában, amit nem értettem.

- Nem értem, hogy miért kérdezi ezt. - feleltem.

Kis gúnyos mosolyra húzta a száját és megkérdezte: - Miért gondolja, hogy egy 23 éves egyetemista balerina, aki ráadásul egy kicsit bizalomhiányos és nem éppen magabiztos, meg tudja állni a helyét, mint házvezetőnő?

Meglepett amiket mondott. Honnan tudja,hogy hány éves vagyok, hogy egyetemre járok, és hogy imádok balettozni és balerina akarok lenni? És honnan vette azt,hogy nem vagyok magabiztos és bizalomhiányom van? Ami persze igaz, de ez most mellékes.

- Honnan tudja ezeket?

- Az most nem számít. A kérdésemre feleljen. - mondta komolyan.

Egy másodpercnyi gondolkodás után ezt mondtam: - Úgy gondolom, hogy megállnám a helyem, mivel 14 éves korom óta én viseltem gondját a családomnak, mivel az édesanyám mindig dolgozott. És lássuk be, nem túl könnyű úgy rendben tartani egy házat, hogy egy egyetemista és két általános iskolás fiú lakik benne. Mindezt egybevetve, úgy vélem megállnám a helyem. Kielégítő válasz volt a kérdésére?

Egy pillanatra a szemembe nézett és ezt felelte: - Igen. Fel van véve. Üdv a Baker Street-en.- ezzel a mondattal elhagyta a szobát. Nem igazán értettem a viselkedését. Mit tettem, amiért ilyen kemény volt velem? Mélázásomból Dr. Watson zökkentett ki.

- Akkor javaslom, hogy beszéljük meg a fontosabb információkat.

- Rendben.

- Akkor a munkaidőről. Az lenne a legjobb, ha a lehető legtöbb időt töltené itt. Sherlock és én amolyan nyomozó-félék vagyunk és szinte minden pillanatban szükségünk lesz magára. Szeretném leszögezni, hogy Sherlock-nak rengeteg furcsa dolga van. Olyan is előfordulhat, hogy megkéri, adja oda neki a telefonját, ami egy karnyújtásnyira van csak tőle. Ami még nagyon fontos, hogy a hűtőben mindenféle furcsa dolgokat szokott tárolni..

- Miféle furcsa dolgokat? -kérdeztem. Nem tudtam elképzelni, hogy mit tarthat ott. Talán csavarhúzót, vagy mit? Sajnos olyan választ kaptam, ami sokkolt.

- Általában emberi testrészeket. Legutóbb egy lábat hozott haza. Ha jól tudom, akkor az már nincs ott. De olyan is előfordult már, hogy egy levágott fej volt a hűtőben. De találtam már a mikróban is egy szemgolyót. - mondta, mintha ezek teljesen normális dolgok lennének. Biztos meglátta a rémült arcomat, mert megkérdezte: - Jól van?

- Persze, csak nem mindennap találok levágott fejeket és lábakat a hűtőben. - feleltem.

- Megértem. Mikor ide költöztem, még én is így gondolkodtam. De ha huzamosabb ideig vele lakik, akkor már fel sem tűnnek ezek a dolgok.

- Értem.

- Biztos, hogy vállalni akarja a munkát?

- Persze.

- Rendben. A fizetésről..hát ha Önnek megfelel, akkor 3 font óránként.

- Ez teljesen rendben van.

- Remek. Lenne egy olyan kérdésem, hogy van mára programja? - biztosan észrevehette a furcsa arckifejezésemet, mert hozzátette: - Mert ha nincs, akkor már kezdhetne is.

- Ó.. Hát részemről semmi akadálya. Csak előbb még hazamennék átöltözni, mert ez nem éppen olyan ruha, amiben könnyű mozogni.

- Természetesen. Akkor várom vissza.

- Viszlát. - köszöntem el.

- Viszlát. - köszönt ő is.

Mikor hazamentem, még mindig Sherlock körül jártak a gondolataim. Nem értettem, hogy miért viselkedett olyan furcsán velem. De ami még jobban zavart, az az, hogy honnan tudta meg rólam azokat a dolgokat. Egyszerűen nem értettem. Eltökéltem, hogy ha visszamegyek, akkor megkérdezem és addig nem tágítok, amíg nem válaszol.

Egy órával később már ott álltam a Baker Street 221 B lakás előtt. Mikor bementem, Sherlock az ablaknál állt, kezében egy hegedűvel.

- Üdv. - köszönt nekem.

- Jó napot, Mr. Holmes.- köszöntem illedelmesen.

- John elment a barátnőjéhez, tehát nincs itt.- mondta.

- Értem. Nem akarok tolakodó lenni, de lenne egy kérdésem.

- Arra kíváncsi, hogy honnan tudtam, hogy Ön egy 23 éves egyetemista balerina.

- Igen. Honnan tudta?

- Nem tudtam. Láttam. Ahogy magára néztem, láttam, hogy a lábát folyamatosan spiccben tartja. Ilyet csak olyan ember csinál, aki huzamosabb ideig rá van késztetve, hogy így tartsa a lábát. Nem túl sok ilyen sport van és ahogy elnéztem magát, az alkata alapján csak balerina lehet. A kora csak tipp volt, de ezek szerint jól tippeltem, mivel nem javított ki. Azt pedig, hogy egyetemista, a kéztartásából és a testtartásából olvastam ki. Egy átlag egyetemista, ha nincs előtte asztal, akkor az ölében tartja a kezét. Az itteni egyetemeken, ha valaki görbe háttal ül, azt általában felállítják, mert úgy gondolják, hogy unatkozik. Önnek mintha egy seprűnyelet kötöztek volna a hátához, olyan egyenesen ült, a keze az ölében volt és amiből megbizonyosodtam róla, hogy egyetemista, az az átlagon felüli figyelem. A szorgalmas egyetemisták folyamatosan figyelnek a tanáraikra és ez a szokásuk megmarad az iskolán kívüli életükben is.

- Hű. Ez lenyűgöző volt. - mondtam ámuldozva.

- Úgy véli?

- Igen. Még soha nem találkoztam senkivel, aki ilyesmire lett volna képes. Ez hihetetlen.- Nem értettem, hogy mégis hogyan képes valaki ilyesmire. Teljesen lenyűgözött.

- Azért, mert az átlag emberek nem figyelnek a részletekre. Mielőtt munkába állna, szeretném ha tudná, hogy nem lesz valami könnyű az élete az elkövetkezendő 3 hónapban. Rengeteg munkája lesz és szeretném, ha mindig elérhető lenne, ha valamire meg szeretném kérni. Ami a nap bármelyik szakaszában előfordulhat. Ha úgy kényelmesebb magának, akkor átmenetileg költözzön be Mrs. Hudson lakásába. Ő a főbérlőnk, és elutazik 3 hónapra a húgához.

- Értem. De azt Mrs. Hudson is engedélyezte, hogy átmenetileg beköltözzek a lakásába?

- Igen. Megbeszéltük vele. Hogy pontosabb legyek, ő hozta fel az ötletet.- tájékoztatott. - Ha úgy gondolja, akkor hazamehet összecsomagolni a dolgait és beköltözhet.

- Rendben.

- Mielőtt elmenne, szeretném elkérni a telefonszámát, ha esetleg szükségem lenne rá.- mondta.

- Rendben.

Miután lediktáltam a telefonszámomat, hazamentem. Összepakoltam a legfontosabb holmijaimat és beköltöztem a Baker Street-re. Mrs. Hudson lakása nagyon szép volt. Békés. Aznap délután még megkíséreltem némi rendet csinálni a nappaliban. Mindent elpakoltam. Időközben Dr. Watson is megérkezett. Mondtam neki, hogy ha nem találnak valamit, akkor szóljanak. Hát így telt a délutánom. Mondanom sem kell, hogy este nagyon gyorsan álomba merültem. Amint hozzáért a fejem a párnához, már el is nyomott az álom.