Love is a dangerous disadventage IV.

Sziasztok! Itt a következő rész. Úgy döntöttem, hogy most kettő részt rakok fel, mert az első elég rövid lett. Nem tudom, hogy olvassa-e egyáltalán valaki az egyik barátnőmön kívül, de ha igen, akkor remélem, hogy tetszik. Jó olvasást! :)

Mikor reggel felébredtem, egy kicsit furcsán éreztem magam. Eszembe jutott a beszélgetés Sherlock-kal, az, amikor elmondta, hogy nem szeret. És most megint itt ez a furcsa érzés. Igazság szerint, azt hiszem, hogy ez remény. Mert hiába mondta azt, hogy nem szeret, attól a remény megmaradt. Sőt, erősebb mint valaha. Mert azt mondta, hogy nem szeret. Azt viszont egy szóval sem, hogy sosem fog. Lehet, hogy tényleg nem fog szeretni. De az is lehet, hogy fog. 50-50 %.

Miután erre a következtetésre jutottam, lefőztem egy kávét és megreggeliztem. Aztán elmentem a boltba és bevásároltam. Mielőtt kipakoltam volna, kitakarítottam az egész lakást. Kitakarítottam és rendet tettem a nappaliba, a konyhában. A hálószobákban nem nyúltam semmihez, mert én sem örülnék, ha valaki a cuccaim között kotorászna, amíg nem vagyok otthon. Viszont a szennyest kihoztam, és ki is mostam. Miután megszáradtak a ruhák, kivasaltam és összehajtogattam őket és letettem a tulajdonosaik ágyára. Ezután nem tudtam mit csinálni. Hirtelen eszembe jutott valami. John és Sherlock rendszeresen emlegetnek egy weboldalt. Rákeresek. Beírtam a keresőbe, hogy Sherlock Holmes. Itt is egy oldal. „A következtetés tudománya”. Érdekes cím. Oldalt fel van tüntetve egy telefonszám. Leellenőriztem. Sherlock-é. Tehát ez az ő weboldala. Jó sok időt töltöttem a gép előtt. Mindent megnéztem és elolvastam az oldalon. Nagyon érdekes volt. És már nagyjából értem, hogy Sherlock honnan tudta meg azt a rengeteg dolgot rólam. Mármint amiket először megtudott rólam, azokat megmagyarázta. De most már tudom, hogy a viselkedésem árult el. Minden apró kis mozzanat egy üzenet. És Sherlock képes megérteni ezt az üzenetet. Ez egyszerűen elképesztő. Fantasztikus. Hihetetlen. De igaz. Sherlock egy született zseni. Elképesztő fickó. Teljesen odavagyok érte. Ez lehet, hogy egy kicsit furcsán hangzik, hiszen még csak 2 napja ismerem. De ennyi idő elég volt ahhoz, hogy elbűvöljön. Te jó ég. Már majdnem éjfél van. Aludnom kellene. Visszamentem a szobámba, lezuhanyoztam, közben végig Sherlock körül forogtak a gondolataim. Mikor elaludtam, rá gondoltam. Azt szokták mondani, ha valami jó dologra gondolsz elalvás előtt, akkor nem lesznek rémálmaid és teljesen nyugodt éjszakád lesz. Nekem egész biztosan az lesz.

Reggel vidáman ébredtem. Nyugodt éjszakám volt. Felöltöztem, beágyaztam és csináltam egy könnyű reggelit. Mivel nem volt jobb ötletem, nekiálltam port törölni. Nem sokkal később csörgött a telefonom. John hívott.

- Jó reggelt, John. - szóltam bele.

- Jó reggelt. Elindultunk vissza Londonba.

- Ó, hisz ez remek. Van valami kívánság, mit főzzek?

- Nekem nincs különösebb kívánságom. De várj, megkérdezem Sherlock-ot. Sherlock van valami kívánságod ebédre?

- Egy kis sült csirke jól esne. - hallottam Sherlock hangját.

- Oké. Akkor sült csirke rendel. - mondta nekem.

- Rendben. Jó utat!

- Köszönjük.

Mikor letettem, a konyhába mentem, és rájöttem, hogy legutóbb, mikor vásároltam, nem vettem csirkét. Akkor irány a bolt. Mikor visszaértem, nekiláttam a sült csirkének. Úgy döntöttem, hogy köretnek sült krumplit csinálok. Remélem, hogy megfelel majd. Ha nem, akkor majd gyorsan összedobok valamit. Már majdnem kész volt a csirke, amikor hallottam a bejárati ajtó csukódását. Egy pillanattal később megjelent az ajtóban John, és utána Sherlock.

- Üdv itthon. - köszöntöttem őket.

- Üdv. Te jó ég! - kiáltott fel John.

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Semmi, csak itt még sosem volt ilyen rend.

Elnevettem magam. Eszembe jutott az ebéd, így bementem a konyhába. Sherlock és John bementek a szobáikba és kipakoltak. Közben már megsült a csirke. Megterítettem kettőjüknek és elkiáltottam magam:

- Kész az ebéd!

Egy perc múlva megjelent John és már le is ült. Már hozzálátott az evéshez, amikor feltűnt, hogy Sherlock nincs ott. Odamentem a szobájához és bekopogtattam.

- Szabad. - szólt ki.

- Bocsánat, csak gondoltam szólok, hogy kész az ebéd. - mondtam az ajtóban állva.

- Tudom, hallottam.

- Rendben. Akkor nem is zavarom tovább.

Kimentem, vissza a konyhába.

- Ez valami isteni! Remélem, hogy mindennap főzöl majd. - mondta John.

- Persze, ha szeretnéd. - feleltem mosolyogva.

Megjelent mögöttem Sherlock. Leült az asztalhoz és hozzálátott az ebédhez. Közben John már befejezte, szóval összeszedtem az evőeszközeit és a tányérját, a mosogatóhoz léptem és elkezdtem elmosni.

- Köszönöm szépen, ez isteni volt! - mondta John. - Most viszont lepihenek egy kicsit. Kifárasztott az út.

Felállt és azt vettem észre, hogy kettesben maradtam Sherlock-al. Nem akartam megszólalni, mert féltem, hogy megzavarom, így csendben mosogattam. Nagy meglepetésemre, Sherlock beszélgetést kezdeményezett:

- És hogy van? - kérdezte.

- Remekül, köszönöm. És Ön?

- Egész jól.

- Kibékült John-al?

- Igen. Megbeszéltük a dolgot.

- Ennek örülök. És mi lett az ügy vége? Hogyan látta azt a kutyát?

- Drog. A lápon kis szerkezetek voltak elásva, amikre ha rálépnek, drogot juttat a levegőbe. Ez a szer értelemszerűen levegő útján bekerül a szervezetbe és hallucinációt okoz. A mi szervezetünkbe is bejutott és egy arra járó kóbor kutyát néztünk vérebnek. - magyarázta.

- Értem. Ez kicsit furcsa nekem. Mármint nem értem, hogy miért tesz bárki ilyet. Na mindegy.

- Sokféle motivációja lehet egy bűnözőnek. Túl sok. Köszönöm szépen az ebédet. Nagyon finom volt. Egyetértek John-al. Remélem főz még nekünk.

- Persze. Csak mondják meg, hogy mit és mindent megteszek, hogy teljesítsem a kérést.

Összeszedtem Sherlock tányérját is és elmostam. Közben Ő továbbra is az asztalnál ült, az asztalon könyökölt és a tenyereit egymásnak támasztotta. Vagyis gondolkodott. Mindig így gondolkodott. Gyorsan elmosogattam és ki akartam menni, hogy ne zavarjam meg. Ekkor váratlanul megszólalt:

- Biztos, hogy jól van?

- Persze. Miért? - sejtettem, hogy miért kérdezi.

- Amiatt, amit még a telefonban mondtam.

- Jól vagyok. Köszönöm, hogy aggódik. - rámosolyogtam és megkérdeztem: - Szüksége van most rám vagy elmehetek?

- Menjen csak. És sajnálom.

- Semmi gond.

Bementem a szobámba és felsóhajtottam. Aggódik értem. Ha csak udvariasságból is, de aggódik. Akaratlanul is elmosolyodtam. Délután már nem csináltam semmit, csak olvastam. Este felmentem a konyhába és összedobtam egy könnyű vacsorát. Hirtelen egy gyönyörű dallam törtem meg a csendet. Nem kellett odanéznem, tudtam, hogy Sherlock hegedül. Valami elképesztően gyönyörű és megnyugtató dallamot játszott. Megterítettem a vacsorához neki és John-nak. Odaálltam az ajtóba és hallgattam ennek a zseniális férfinak a játékát. Egyszer csak abbahagyta.

- Ez gyönyörű volt. - mondtam. - Ön írta?

- Igen. Örülök, hogy tetszett.

- Kész a vacsora. Remélem ízleni fog. Odalent leszek, ha kellenék.

Lementem, megágyaztam és lezuhanyoztam. Elég fáradt voltam. Lefeküdtem és szinte rögtön elnyomott az álom. Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, mikor halk lépteket hallottam. Aztán mintha valaki a fülembe súgott volna valamit. De lehet, hogy ezt csak álmodtam.