Love is a dangerous disadventage III.

Itt az új rész. Nem is mondok mást, csak hogy, jó olvasást! :)

Arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Ránéztem az órára. Hajnali 2 volt. Megnéztem a telefont és Sherlock neve villogott rajta. Mit akarhat tőlem Sherlock hajnali 2-kor?

- Halló? - szóltam bele.

- Katrin.. - kezdte Sherlock. Furcsa volt a hangja. Mintha félt volna.

- Sherlock, minden rendben van?

- Nem. Semmi sincs rendben. Egyszerűen.. - már majdnem kiabált.

- Sherlock, nyugodjon le. Hallja? Nyugodjon le és mondja el, hogy mi történt!

- Én..én.. nem is tudom. Nem értem ezt az egészet. Tudja, hogy most mi után nyomozunk?

- Nagyjából.

- Ez a véreb. Láttam. Azt hittem, hogy Henry megőrült, de én is láttam. Nem tudom, hogy hogyan. Egyszerűen nem értem. Ráadásul bunkó voltam John-nal. Eddig mindig bízhattam az érzékeimben. Azokban a dolgokban, amiket a saját szememmel láttam. De most cserbenhagytak az ösztöneim. Nem hihetem el, hogy ez a valami létezik. Ez nem reális. Érti? - nagyon gyorsan hadart. Nagy baj lehet.

- Szóval látta ezt a vérebet, de nem hiheti el. Ki kell tisztítania a fejét. Le kell nyugodnia. Nem szabad félnie, az csak nehezíti a dolgokat.

- Ki mondta, hogy félek? - kérdezte kicsit ingerülten.

- Hallom a hangján. Lehet, hogy nem vagyok olyan okos, mint maga, de ezt azért észrevettem.

- Igaza van. Ilyet még sosem tapasztaltam. Általában „elzárom” az érzéseimet, de a saját testem fellázadt ellenem.

- Nézze. Mi az a dolog, ami megnyugtatja, ha ideges? Mondjuk az emberekre..

- Az értelmetlen fecsegés. Vagy egy ügy.

- Hmm.. Lenne itt valami. Ma délután, miután elmentek, becsengetett egy öltönyös férfi és elvitt egy raktárba.. legalábbis azt hiszem, hogy egy raktár volt. Volt ott egy másik öltönyös férfi is. Magáról kérdezett. Meg arról, hogy miért költöztem be a Baker Street-re..

- Volt nála egy esernyő is?

- Igen.

- Megismerkedett a bátyámmal. A nevét gyanítom, nem mondta meg.

- Nem.

- A neve Mycroft. Állítása szerint csak egy aprócska tisztet tölt be a brit kormányban. Igazából ő maga a brit kormány, ha nem éppen a titkosszolgálat és a CIA egy személyben. Ajánlott fel magának pénzt, hogy kémkedjen utánam?

- Nem.

- Hmm.. Pontosan mit kérdezett rólam? - érdeklődött. A hangja már nyugodtabb volt. Azt hiszem, ez bevált.

- Öhmm.. Igazság szerint azt kérdezte, hogy maga próbál-e közömbösen viselkedni velem..

- És mit felelt?

- Hát azt, hogy igen. Legalábbis én így láttam.

- Igaza van.

- Jobban van?

- Meglepő módon.. igen. Kezdek tisztán gondolkodni.

- Remek.

- Köszönöm. Öhmm.. Nézze, Katrin. Úgy vélem, hogy úgy tisztességes, hogy elmondom. Tudom, hogy mit gondol rólam. Hogy mit érez irántam. Még ha maga nem is tudja. De.. én nem úgy érzek.

Itt megállt bennem az ütő. Mégis honnan tudhatta meg, hogy hogyan érzek iránta? Ezt is kiolvasta belőlem, mint az első találkozásunkkor? Nem értettem. Mindazon által, úgy gondoltam, ha ő is őszinte volt, akkor én is az leszek.

- Tudom. Bármennyire is furcsán hangzik, de tudom. Még csak két napja ismerem, de ezt biztosan tudom Önről. - feleltem.

- Sajnálom. Azért mondtam el, mert nem akartam, hogy félreértse ezt az egészet. - mondta. Tényleg sajnálatot hallottam a hangjában.

- Semmi gond. Örülök, hogy sikerült segítenem. - mondtam őszintén.

- Köszönöm. Jó éjszakát, Katrin.

- Jó éjszakát, Sherlock.

Mikor letettem a telefont, hanyatt dőltem az ágyon. Tudtam, hogy nem úgy érez, ahogyan én, de jobb volt úgy, hogy nem mondta ki. De most, hogy már biztosan tudom.. Mi ez a furcsa érzés? Mintha jobban érezném magam attól, amit mondott. Pedig épp most adta a tudtomra, hogy nem szeret. Hmm. Reggelre talán megértem ezt az egészet. Talán. Jobb lesz, ha visszaalszom. Apropó, hány óra van? Hajnali 3. Pedig mintha csak 10 percet beszéltünk volna. Hát, azt szokták mondani, hogy ha jól érzed magad valakivel, akkor repül az idő. Most pontosan ez történt.