Love is a dangerous disadventage V.

Itt van a következő rész. Remélem, hogy valaki olvassa is és tetszik is. Én a magam részéről nagyon élveztem megírni ezt a történetet ( ez nem azt jelenti, hogy ez az utolsó rész ), mivel Sherlock-ról szól. :) Akkor nincs más hátra : Jó olvasást! :)

Reggel, amikor felébredtem, természetellenesen boldog voltam. Nem tudom, hogy miért. Miközben a szokásos reggeli teendőimet végeztem, folyamatosan egy szó visszhangzott a fejemben: „Hazudtam.” . Nem tudom, hogy miért jár ez a fejemben. Na mindegy. Felmentem a nappaliba. A ház csendes volt, John és Sherlock még biztosan alszanak. A konyhába érve láttam, hogy a tegnapi vacsora maradékai még az asztalon vannak. Az étel már megromlott, így azt kidobtam, a tányérokat és evőeszközöket pedig elmosogattam. Gondoltam, hogy csinálok valami reggelit. Induljon jól a fiúk napja. Csináltam különféle melegszendvicseket. Csináltam sonkásat, sonkás-tejfölöset, és sima sajtosat is. Étkezzünk változatosan. Én is megettem néhányat, aztán megterítettem a két álomszuszéknak. Benéztem a hűtőbe és megállapítottam, hogy boltba kell mennem. Így vettem magamhoz pénzt és kabátot, és elmentem a boltba. Gondoltam, hogy ma csinálok valami különlegeset ebédre. Levesnek tárkonyos-tejszínes-csirkemelles levest gondoltam, másodiknak pedig tejszínes-hagymás csirkemellet krumplipürével. Desszertnek pedig csinálok joghurt tortát. A nagymamámnak volt egy nagyon jó receptje. Mikor visszamentem a Baker Street-re egy fekete autó állt a ház előtt. Valahol már láttam ezt a kocsit. Hát persze! Sherlock bátyja van nálunk. Mikor felmentem a nappaliba, John éppen a kabátját vette.

- Jó reggelt!

- Jó reggelt! Köszönöm a reggelit. Nagyon finom volt.

- Nincs mit. Elmész?

- Igen. - mondta, majd lehalkította a hangját és folytatta: - Mycroft akar tőlem valamit. De ha lehet, ezt ne említsd meg Sherlock-nak.

- Oké. Ő még nem kelt fel? - érdeklődtem.

- Nem, még nem.

- Elég sokáig fent lehetett, ha még mindig alszik.

- Hát igen. Nekem ez kezd egy kicsit gyanús lenni. Még sosem aludt ennyit, mióta ismerem. És nem most kezdődött az ismeretségünk.

Gyanakodva nézett Sherlock szobaajtajára, majd ezt mondta:

- Ha egy fél óra múlva nem kel fel, akkor nézz be hozzá.

- Rendben. De remélem, hogy erre nem lesz szükség.

- Igen, én is. Akkor majd jövök. Ha Sherlock keresne, nem tudod, hol vagyok.

- Rendben. Majd azt mondom, hogy mire visszaértem a boltból, már nem voltál itt.

- Köszönöm. Szia.

- Szia.

Kipakoltam a vásárolt cuccokat. Elpakoltam John tányérját, és nekiláttam a főzésnek. Feltettem a levest, amikor láttam, hogy Sherlock még mindig nem jött ki a szobájából. Itt az ideje, hogy benézzek hozzá. Odaálltam az ajtaja elé és bekopogtam. Nem jött semmi válasz. Megint kopogtam. Megint semmi. Óvatosan lenyomtam a kilincset és lassan benyitottam. A szobában sötét volt, Sherlock az ágyában feküdt és mélyen aludt. Elképesztően gyönyörű volt. Még sosem láttam senkit, aki ilyen nyugodtan és angyalian tudna aludni. Egészen máig. Nem ébresztettem fel. Ahhoz túl szép volt. Lassan becsuktam az ajtaját és visszatértem a főzéshez. A reggelit betettem a hűtőbe, nehogy megromoljon. Majd megmelegítem, ha felébredt. A levesnek még főnie kellett, így nekiláttam a főételnek. Befűszereztem a csirkemellet, beletettem a tepsibe, a hagymát karikára vágtam, rátettem a húsra, majd leborítottam a tejszínnel és betettem a sütőbe. Akkor most jöhet a köret. Feltettem a krumplit főni. Megnéztem a levest, ami addigra már elkészült, így azt félretettem. Jöjjön a desszert. A joghurtot beleöntöttem egy kis fazékba, tettem bele cukrot, zselatint, vaniliáscukrot, és elkezdtem felmelegíteni. Mikor már feloldódott a zselatin, félretettem hűlni. A tejszínt habbá vertem és elkavartam a hideg joghurttal, majd tettem bele gyümölcsöt is. Egy tálat kibéleltem alufóliával és beleöntöttem a keveréket, majd betettem a hűtőbe. Akkor ez kész is. Már csak meg kell dermednie. Közben megfőtt a krumpli is, megcsináltam a köretet és megnéztem a húst is. Annak még egy kicsit sülnie kell. Egyszer csak valami neszt hallottam kedvenc detektívem szobája felől. Aztán az ajtó kinyílt és megjelent Sherlock. Kipihentnek tűnt, ami nem csoda ennyi alvás után.

- Jó reggelt! - köszöntöttem mosolyogva, mert a reggeli boldogságom nem múlt el.

- Jó reggelt. Mennyi az idő? - kérdezte.

- Már majdnem dél van. Elég sokáig aludt.

- Ez furcsa. Sosem aludtam még ennyit.

- Mindenkinek kell egy kis pihenés. Mivel maga nem igen pihen a nyomozások miatt, a sok kis pihenésből egy nagy pihenés lett. Kér reggelit, vagy megvárja, amíg megsül a hús, és csak ebédel?

- Megvárom az ebédet. John?

- Nem tudom. Mire visszaértem a boltból már nem volt itt.

- Érdekes. - mondta, majd odament a hegedűjéhez és elkezdte játszani azt a gyönyörű dallamot, amit tegnap. Imádtam ezt a dalt. Megnyugtató volt. Folytattam a főzést, és közben hallgattam a zseni zseniális játékát. Már a hús is elkészült, így nekiláttam a terítésnek.

- Kész az ebéd. Jöjjön.

- Jövök. - mondta miközben letette a hegedűt. Mikor a konyhába ért, én éppen a használt edényeket mosogattam, aztán Sherlock hirtelen megszólalt:

- Te jó ég! Mennyi mindent főzött? - kérdezte meglepetten.

- Ez csak egy normál ebéd. Legalábbis egy átlag családnál. Gondoltam, legyen jó napjuk. Amúgy még desszert is van a hűtőben.

- Jó ég! Köszönöm.

- Igazán nincs mit.

- Maga már ebédelt?

- Nem, még nem.

- Akkor csatlakozzon hozzám.

- Komolyan?

- Komolyan. - Biztos látta a hitetlenkedő tekintetemet, mert hozzátette: - Megtisztelne vele.

- Hát.. Rendben.

Leültünk ebédelni. Sherlock-nak láthatóan ízlett a leves. Mikor a főételhez értünk, elkezdett beszélni:

- Hol tanult meg így főzni?

- Az anyámtól és a mamámtól. Mindig is érdekelt a főzés.

- Azt hittem, a balett érdekli.

- A balett az életem. A főzés csak amolyan hobbi.

- Értem.

Mikor befejezte az evést, így szólt:

- Ez fenséges volt. Köszönöm.

- Én köszönöm. Desszertet?

- Jöhet.

Felszolgáltam a tortát is. Láthatóan nagyon ízlett neki. Ennek nagyon örültem. Közben jött egy SMS-e. John küldte, azt írta, hogy a jelenlegi barátnőjénél ebédel. Igazság szerint már az is meglepett, hogy Sherlock megkért, ebédeljek vele, de amit most mondott, az valósággal letaglózott.

- Szeretném látni magát táncolni.

- Tessék? - Sherlock? Engem? Táncolni? MI?

- Jól hallotta. Maga már látott, pontosabban hallott engem hegedülni, most rajtam a sor. - mondta komolyan.

- Rendben. De ahhoz egy kicsit több hely kéne.

- Menjünk el a stúdióba, ahol gyakorolni szokott.- vetette fel.

- Oké. Elpakolok, összeszedem a cuccomat és mehetünk.

- Remek. - mondta, majd felállt és bement a szobájába.

Nekiálltam elpakolni, gyorsan elmostam a tányérokat és lementem a szobámba. Egyszerűen nem hiszem el. Sherlock-ot érdeki, hogy hogy táncolok. Miért? Semmi különös nincs benne. Biztos, hogy volt rá valami oka. De mi? Na mindegy. Már belementem. Már csak azt kéne kitalálni, hogy mit táncoljak. Azt hiszem, hogy a 30 Seconds to Mars Hurricane című dalára összerakott koreográfiát táncolom el. Az a kedvencem. Gyorsan összeszedtem a cuccomat. Beraktam egy táskába az edző ruhámat és a balerinacipőmet némi vizet, törölközőt és mindent, ami kellhet. Mikor kiléptem az ajtón, a detektív már ott várt. Taxiba szálltunk és elindultunk a stúdióba. Nem beszélgettünk, csak mikor kiszálltunk, akkor szólalt meg:

- Gyakran jár ide, igaz?

- Igen. Szinte minden szabadidőmet itt töltöm. Gyakorlat teszi a mestert, nem?

- De igen.

Bementünk a gyakorló terembe.

- Üljön le, mindjárt jövök. - mondtam és rámutattam a teremben lévő székre.

- Rendben. - mondta és leült.

Kimentem az öltözőbe és átöltöztem. Kicsit izgultam. Ilyet még sosem éreztem. Még soha nem izgultam, ha táncolnom kellett, bármennyi ember volt körülöttem. Vettem néhány mély levegőt, még egyszer ránéztem a tükörképemre, elmosolyodtam és kimentem. Sherlock még mindig a széken ült és a telefonját babrálta. Mikor bementem, felnézett. Odamentem a magnóhoz.

- Kicsit lehet, hogy furcsa lesz, ugyanis nem szoktak rock zenére balettozni. Általában én sem, de nemrég rákattantam erre a zenére és muszáj volt koreográfiát csinálnom rá. - mentegetőztem előre.

- Semmi gond. - mondta.

- Megkérhetném, hogy elindítja a zenét, ha jelt adok?

- Persze.

Beálltam a terem közepére. Ránéztem Sherlock-ra, aki a jelemet várta. Bólintottam, jelezvén, hogy indíthatja a zenét. Elindította, majd visszaült a székre. Felcsendült a Hurricane, és én minden mást kizárva táncolni kezdtem. Teljesen átadtam magam a zenének, elfogott az az ismerős érzés, ami mindig, ha táncolok. Mintha nem is én irányítanám a mozdulataimat, hanem magától menne minden. A zene a végéhez ért, és én is befejeztem a táncot. Sherlock tapsa rántott vissza teljesen a valóságba. Mosolyogtam és meghajoltam. Sherlock még mindig tapsolt, majd ezt mondta:

- Ez elképesztő volt. Ön készítette a koreográfiát?

- Igen.

- Csodás. Már értem, hogy miért akar táncos lenni. Miközben táncol, mintha teljesen kizárna mindent, ami maga körül történik. Mintha nem is maga irányítaná a mozdulatait. Köszönöm, hogy megmutatta.

- Én köszönöm. Megyek és átöltözöm.

Amikor bezárult mögöttem az öltöző ajtaja, nekidőltem és mosolyogva kifújtam magam. Miközben öltöztem, csak egy gondolat járt a fejemben. Tetszett neki. Tetszett neki a táncom. Még mindig nem hiszem el. Mikor végeztem, kimentünk és fogtunk egy taxit. Az úton megint nem beszélgettünk. Mikor visszaértünk a Baker Street-re, én bementem a szobámba lepakolni, Sherlock pedig felment. Mikor lepakoltam, én is felmentem. Már John is itthon volt.

- Helló, John. - köszöntöttem.

- Helló. Merre jártak? Sherlock nem mond semmit.

- Ööö.. ha lehetne, akkor erre még nem válaszolnék.

- Mit titkoltok előlem?

- Én nem titkolok semmit. Csak még nem mondom el. Milyen volt az ebéd?

- Jó. Meglepően jó. - itt lehalkította a hangját. - Sherlock gyanakodott?

- Nekem nem úgy tűnt.

- Oké. Mikor kelt fel?

- Már majdnem dél volt. Az ebéd még ott van a hűtőben, szerintem az jó lesz majd vacsorára. Én megyek és lefekszem. Kicsit elfáradtam.

- Rendben. Jó éjt!

- Jó éjt!

Lementem a szobámba, megettem vacsorára egy pudingot, megágyaztam és elmentem zuhanyozni. Mikor kijöttem rögtön ágyba bújtam. Már épp le akartam oltani a lámpát, amikor valaki kopogott. Kinyitottam az ajtót és legnagyobb meglepetésemre Sherlock állt az ajtóban.

- Beszélhetnénk? - kérdezte.

- Persze. - feleltem és beengedtem.- Minden rendben?

- Miért nem mondta el John-nak, hogy hol voltunk? - kérdezte, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet.

- Azért, mert maga sem mondta el, és nem tudtam, hogy miért. Úgy gondoltam, hogy ha ez magának...kellemetlen, akkor nem mondom el. - feleltem. - De ezzel az erővel én is kérdezhettem volna ugyanezt.

- Igen, ezt teljesen jogos. Én azért nem mondtam el, mert úgy voltam vele, hogy ha Ön akarja, akkor elmondja neki.

- Értem.

- Elnézést, hogy zavartam. Jó éjt, Katrin. - mondta, és elindult kifelé.

- Jó éjt! - feleltem, majd hallottam, ahogy Sherlock becsukja az ajtót.

Hát ez furcsa volt. Mintha egy kicsit meg lett volna bántva. Nem igazán értem. Végül is, ő sosem volt egy könnyen kiismerhető ember. Ezt John is megerősítette. Itt az ideje, hogy aludjak.