Reggel elvégeztem a szokásos
teendőimet. Sherlock már nem volt itthon, mikor felkeltem, John-t
viszont a nappaliban találtam.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Jó reggelt!
- Reggeliztél már? - kérdeztem.
- Nem, még nem. - nézett rám
mosolyogva. Rögtön megértettem a célzást.
- Mit szeretnél enni? - kérdeztem
vidáman.
- Nem tudom. Lehetne palacsinta? -
kérdezte kiskutyaszemekkel.
- Persze.
Nagyon aranyos ez a nézése. Bementem
a konyhába, csináltam egy kis rendet, mert a fiúk nem takarítottak
maguk után az este. Ezután gyorsan sütöttem palacsintát és
készítettem különböző feltéteket is, csak hogy mindenki
megtalálja azt, amit szeret. Miközben reggeliztünk, John újra
feltette a tegnap esti kérdést:
- Most már elárulod, hogy hol
voltatok tegnap?
- A táncstúdióban voltunk, mert
Sherlock-ot érdekelte, hogy hogy táncolok, mivel én már hallottam
őt hegedülni.
- És ezt miért is nem mondtad el
tegnap? - kérdezte szinte már gyanakodva.
- Azért, mert mondtad, hogy Sherlock
nem mondott semmit és attól tartottam, hogy nem is akarja
elmondani, mert ez neki kellemetlen vagy ilyesmi. Előbb meg akartam
vele beszélni.
- És ezek szerint megbeszéltétek,
mert elmondtad. De mikor is? - megint ez a gyanakvó hang.
- Tegnap.
- Szóval tegnap.
- Igen tegnap, de ez miért is fontos?
Mintha valamit be akarnál bizonyítani vagy nem is tudom.
- Azért fontos, mert..- itt
félbeszakította a mondatot, mert meghallottuk a bejárati ajtó
nyitódását. - Ezt majd máskor elmondom.
Fél perc sem kellett és megjelent az
ajtóban a legokosabb ember a Földön.
- Jó reggelt, John! - köszönt.
- Jó reggelt! Hol jártál? - kérdezte
John.
- Lestrade hívott egy ügy miatt, de
te még aludtál és nem akartalak felkelteni. Persze mindent
elmondok majd.- Ekkor fordult a konyha felé és vett észre engem.-
Á, Katrin. Mondja, hogy van valami reggelire. Éhen halok. Habár
ilyet ritkán mondok.
- Persze, hogy van. John palacsintát
kért így azt csináltam, de ha ez nem felel meg, akkor gyorsan
összeüthetek valamit.
- A palacsinta tökéletes lesz,
köszönöm. - felelte és leült az asztalhoz. Leraktam elé egy
tányér ételt és nekikezdtem a mosogatásnak. Mikor Sherlock
befejezte, az ő tányérját is elmostam.
- Katrin, segítene kipakolni az
asztalra a mikroszkópomat meg a többi felszerelést? - kérdezte.
- Hogyne.
Gyorsan elpakoltam a reggelit és
letöröltem az asztalt és pár perc múlva a helység inkább
emlékeztetett egy laborra, mint egy konyhára.
- Köszönöm a segítséget.
- Igazán nincs mit. - ekkor
megcsörrent a telefonom. SMS-em jött.- Elnézést. - mondtam és
kimentem a nappaliba. Ott leültem a kanapéra és elolvastam az
üzenetet, amit Dave küldött. Megírta, hogy valószínűleg
rátalált a szerelem. Randizgat egy lánnyal, akit Jane- nek hívnak,
és az üzenetből ítélve teljesen belehabarodott. Válasznak azt
írtam, hogy sok sikert kívánok neki és remélem, hogy minden jól
fog elsülni. Megemlítettem neki néhány apróságot, ami történt,
és ennyivel letudtam.
- Én most elmegyek a barátnőmhöz.
Majd jövök. - közölte John, és már kint is volt.
A géniusz a konyhában ült a
mikroszkóp fölé hajolva, és láthatóan nagyon dolgozott valamin.
Megszólalt a telefonja, jelezve, hogy üzenete jött. Körülbelül
5 perc múlva megint.
- Katrin, ideadná a mobilomat? -
kérdezte.
- Persze, hol van?
- A konyhapulton. - felelte. Nagyjából
2 méterre volt tőle. De persze John figyelmeztetett, hogy az
ilyesmi gyakran előfordulhat.
Felvettem és oda akartam adni neki.
- Nézze meg, hogy kitől jött. -
utasított.
- Lestrade felügyelőtől.
- Mit írt?
- Most komolyan arra kér, hogy
olvassam el az SMS-eit? - kérdeztem csodálkozva. Ezek az üzenetek
csak a címzettre tartoznak, és úgy éreztem, hogy nincs jogom
ahhoz, hogy megnézzem.
- Igen. Miért, gond? - kérdezte
furcsán. Említettem már, hogy a hangja az.. imádnivaló? Igen,
azt hiszem ez jó szó.
- Nem, dehogy. Csak ez nem igazán illő
dolog.
- Nem izgat, hogy mi illő. Olvassa fel
nyugodtan.
- Rendben. Az elsőben azt írja, hogy
új bizonyítékokat talált. A másodikban pedig, hogy legyen
szíves, menjen az irodájába.
- Köszönöm. Törölje ki őket. Ezt
még gyorsan befejezem és indulok. Szeretném, ha velem jönne. Úgy
nem bámulnak meg annyira, ha magamban beszélek.
- Oké. Lemegyek a kabátomért.
Te jó ég! Mondhatni, hogy most
részese leszek egy Sherlock Holmes-féle nyomozásnak. Ez baromira
izgalmas. Mikor kiléptem az ajtómon, Sherlock már az ajtóban
várt.
- Indulhatunk? - kérdezte.
- Igen. - feleltem.
Fogtunk egy taxit és elindultunk a
Scottland Yard-ra. Még nem voltam ott, mert nem volt rá okom.
Mindig izgalmas egy új helyre ellátogatni. Az épületet már
láttam, de még sosem voltam benne. A taxi megállt, mi kiszálltunk,
Sherlock kifizette a taxist és elindultunk befelé.
- Még sosem volt itt. - mondta
hirtelen a detektív.
- Igen. Már meg sem kérdezem, hogy
honnan tudja.
- Nagyon nézelődik. Pont úgy,
ahogyan az emberek szoktak, ha egy általuk még soha nem látott
helyen tartózkodnak. - magyarázta.
És lássuk be, igaza volt. Az épület
minden részét jól megnéztem magamnak, és rájöttem, hogy
gyönyörű. Nem szebb, mint a Baker Street, de meglehetősen szép
volt. Felmentünk az emeletre, és ott várakozott egy férfi.
Gondolom ő Lestrade felügyelő. A következő pillanatban kiderült,
hogy a feltevésem helyes volt, ugyanis Sherlock így szólt a
férfihoz:
- Mit talált, Lestrade?
- Érdekes dolgokat, amik talán többet
mondanak magának, mint nekem. Az irodámban vannak, jöjjön.
- Jöjjön, Katrin. - szólt hozzám.
Bementünk az irodába. Lestrade-nak
feltűnt, hogy Sherlock-al jöttem, így megkérdezte:
- Ön kicsoda?
De mielőtt válaszolhattam volna, a
kedvenc detektívem elmondta helyettem:
- Ő az átmeneti házvezetőnőnk,
Katrin Harrison. Katrin, ő Lestrade felügyelő, de gondolom, erre
már rá jött magától is.
- Igen. Üdv.
- Magának is. Itt vannak a
bizonyítékok. Remélem, hogy hasznukat veszi.
Sherlock nekilátott átnézni a
bizonyítékokat, Lestrade felügyelő pedig odajött hozzám.
- Mióta dolgozik náluk? -
érdeklődött.
- Nem is tudom. Talán 2 hete.
- Maga hány éves?
- 23. Miért?
- Csak nem értem, hogy mit keres
náluk.
- Meghirdették az újságban az
állást, nekem pedig jól jött a nyári munka. Így elvállaltam.
De csak a nyár végéig dolgozom a Baker Street-en, utána kezdődik
a tanítás az egyetemen.
- Minek tanul?
- Balett táncosnak.
Mielőtt a felügyelő bármit is
mondhatott volna, Sherlock megszólalt:
- Nagyon sokat segített nekem,
Lestrade. Megválaszolt egy igen fontos kérdést.
- Mit is?
- Nem számít. Most megyünk. Még
mindig van valami, amire nem jöttem rá. Viszlát!- mondta és
elindult kifelé.
- Viszlát! - köszöntem és
elindultam a zseni után.
- Szóval egy kérdéssel kevesebb.
Lestrade meglepően hatékony volt, hogy úgy mondjam.
- Ezt vegyem úgy, hogy már közel jár
a megoldáshoz?
- Igen. Nagyon közel járok. - mondta
mosolyogva.
Visszamentünk a Baker Street-re,
Sherlock nekilátott a további kérdések megválaszolásához, én
pedig a vacsora elkészítéséhez. Ez egy kicsit nehéznek
bizonyult, mert a konyhánkat most inkább lehetne labornak hívni.
Nos, lássuk, hogy bírni fogom-e a kihívást. Úgy gondoltam, hogy
padlizsán-legyezőt fogok csinálni. Nagyon egyszerű recept, de
isteni. A padlizsánt be kell vagdosni, megsózni, és a bevágásokba
tenni hagymát, paradicsomot, paprikát, meg amilyen zöldséget még
szeretünk. Ezután meg kell sütni és kész is. Én éppen a
padlizsánt sóztam be, amikor a világ egyetlen tanácsadó
nyomozója leült a mikroszkópjához, és vizsgálódni kezdett.
Folytattam a vacsora elkészítését.
- Mit főz? - kérdezte hirtelen
Sherlock.
- Padlizsán-legyezőt.
- Az mi?
- Majd megtudja, ha kész lesz.
- Most komolyan, mi az?
- Most komolyan, megtudja, ha kész.
- Nem tetszik, hogy titkolózik. -
mondta mosolyogva.
- Folytassa a dolgát, és ha kész
lesz, akkor megtudja, hogy mi az. Rendben? -feleltem egy mosollyal az
arcomon.
- Nincs rendben, de maga az egyetlen,
akit nem bírok megtörni. De meg fogom találni a módját. - mondta
ezt egy mosoly kíséretében, és folytatta a vizsgálódást.
Én is folytattam a vacsorát, és
közben azon agyaltam, amit mondott. Hogy értette, hogy engem nem
bír megtörni? Ezt nem értem. Betettem a sütőbe az ételt, és
vártam. Amíg sült a padlizsán, Sherlock-ot figyeltem. Olyan
angyalian szép volt, amikor dolgozott. Habár, azt hiszem, hogy ő
mindig ilyen. Erre az angyalian gyönyörű nem jó kifejezés. Csak
az a baj, hogy nincs olyan szó, amivel le lehetne őt írni.
Lehetetlen. Csipogott a sütő, jelezve, hogy kész a vacsora.
Kivettem a sütőből az ételt, letettem a konyhapultra, mert ott
még volt némi hely, aztán megfordultam és szembe találtam magam
ezzel a zseniálisan elbűvölő emberrel.
- Most pedig ki fogom deríteni a
titkát. - mondta.
- Csak nyugodtan. - feleltem és arrébb
álltam, hogy kideríthesse, mi is a padlizsán-legyező.
Pár pillanatig nézte, majd szerzett
egy villát, és megkóstolta. Ezután megfordult és ennyit mondott:
- Ez nagyon finom. Olyan titokzatos.
Rám mosolygott és visszaült a
mikroszkóp elé.
- Hogy értette azt, hogy engem nem tud
megtörni? - kérdeztem.
A szemembe nézett, és pár pillanat
múlva így szólt:
- Úgy értettem, hogy maga az
egyetlen, aki képes ellenkezni velem. Az előbb is, elérte, hogy
folytassam a munkámat és ne törődjek azzal, amit csinált.
Egyszerűen nem tudom megtörni az ellenállását. Ilyen velem még
nem történt. Valahogy, de mindig elérem, hogy megtudjam bárkitől,
amit akarok. Kivéve magától. Úgy is mondhatnám, hogy maga
kivételes.
- Értem. És ez olyan nagy baj?
- Nem. Csak furcsa. Szeretem a furcsa
dolgokat, ha azok egy ügyhöz kapcsolódnak. De maga nem egy ügy.
És úgymond a magánéletemben furcsák a .. furcsa dolgok.
- Oké. Folytassa a munkát. Én megyek
lefekszem. Ha kellenék, odalent megtalál.
Ezzel a mondattal elhagytam a konyhát.
Lementem a szobámba, lezuhanyoztam és közben azon járt az agyam,
amit az imént hallottam. „Maga kivételes.” Ez annyira furcsa.
Egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből ezt a mondatot. Mikor
lefeküdtem, akkor is ez járt a fejemben. Ezen az estén mosollyal
az arcomon aludtam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése